G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)

III. A HORTHY-KORSZAK 1920-1945 - 2. A DZSEMBORI (1933) AZ IRODALOMBAN

hogyha ez az álom, melyet egy tornajáték szükségszerűleg hozott létre, csakugyan valóság lehetett volna, a teremtés rendje szerint is! Ahány táborba lépünk, más-más táj, más-más éghajlat fogad. Minden nép öntudatlanul az otthoni tájat, a hazai légköri viszonyokat varázsolta elő a maga számára. Az egyiptomi cserkészek lába alatt kopárra égett az Erzsébet-park pázsitja, sivatagi homokká változott. Svájc, Ausztria hűs, vadregényes tájat teremtett magának, szinte érezzük mögötte az Alpesek hófödte ormait, Anglia: szirtes partvidék. Amerika: egyetlen nagyváros, Finnország: mintha rengeteg tavának egyikét ülné körül. A brit birodalom, akárcsak „nagyban", ennek a kisvilágnak is csaknem minden sarkában megvetette a lábát. Portugália oldalt szorult egy csöpp területre, mint otthon, az Ibériai-félsziget szélén, Szíria pedig az alsó park egy keskeny, háromszögű sarkában. Japán szigetnek rémlik magasan, fényesen úszó halzászlóival. A gyarmataitól körülfogott Franciaországnak itt is szakasztott olyan a területi alakja, mint az igazi térképen. A MAGYAR ALFÖLD TÁBORAI A PUSZTÁK HANGULATÁT ÁRASZTJÁK Itt az ózdiak a falvak verbénás-rezedás kiskertjét mímelik, ott a gyöngyösiek egy-egy cserép muskátlit raknak sátraik elé, mint vidéki kisvárosok úriházának ablakába. Hegyi népek fenyőgallyakat kötöznek az akácfákra. Ausztria hatalmas feszületet állított az erdőszélre, a régi Oroszország litvánjai szűzmáriás, olajmécseses orosz oltárt helyeznek egy fa törzsébe, a gyarmatiak bálványfákat tűznek ki, Franciaország marseille-i szappant osztogat. Még az anyag is, amellyel dolgoznak, kinek-kinek hazai ismerőse. Egyik falánccal, a másik kötéllel, a harmadik szalmafonattal, a negyedik fenyőtobozzal keríti körül magát. Akad olyan tábor, amelyik kerítetlenül áll, szabadon, mint a valóságban. Ez a nép kaviccsal díszíti sátra bejáratát, az kagylóval, amaz sárgaborsóval, a pusztai népek különféle színű homokkal, a sziklák népe hegyes kövekkel. Csanád hagymából és fokhagymából rakta ki nevét. Aztán a sátrak. Az ázsiaiak kirgiz és beduin sátrakban tanyáznak, az afrikaiak sivatagi sátrakat vertek, a tengerpartiak sátrai hajókra, fatörzs csónakokra emlékeztetnek. Vannak római sátrak is, komor, sötétkék hegyi faházikókat és bogárhátú kunyhókat, angol kastélyokat, keleti imaházakat és felhőkarcolókat utánzó sátrak. Vannak cigánysátrak s indián wigwamok is. A japánok sátrai olyanok, mint a pirinyó pagodák. Aki figyelmes szemmel jár itt, sok jellemző apróságot vehet észre. Mindenütt kiütközik a nép véralkata is. Lengyelország a nyíltszívű, Lengyelország mindenkivel barátkozik, a kasztok Indiája senkit nem enged be táborába, de a táborán kívül - az országán kívül - ő a legmulatósabb. Ausztria kedélyesen árulja apró, bohó, jutányos emléktárgyacskáit. Amerika - a nagykereskedő - lenézi ezt a parányi piacot. Neki ez nem business. Szíria kávét főz és kínálgat, Japán összebúvik, Franciaország fütyörész, Hollandia - az örök jótékony - etet. Finn rokonaink értékes iramszarvas csizmát, sikolyafölszerelést, pengéket 213