G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 2. NYARALÓK
a Fácánosba, ahol később a premontrei gimnázium és rendház épült, ez volt a házukhoz a legközelebb, a Haraszti erdőbe és az isaszegi erdőbe, amelyet a Malomtó mellett vezető úton lehetett megközelíteni, itt volt egy komikus élménye, amit A tó lelke c. versében írt le. Sok verset írt ezeken a helyszíneken. Később is úgy érezte, hogy ő „Egy lélek, melynek éber mélyén / A gödöllői erdők csendje hallgat" (írók asztala). A tornyos ház elvesztése nagy fájdalmat okozott neki, a boldog gyerekkor képei ehhez a házhoz kötődtek. Az Egyetleri kéz című versében is hosszan felidéz különböző jeleneteket, amelyek a tornyos házban zajlottak, a meghitt karácsonyestéket, a készülődés meleg hangulatát, az őszi szilvalekvár-főzést, melyet anyuka irányított „akár egy királyasszony" a konyha közepén ülve kötéssel a kezében. Az édesapa elvesztése után mint legidősebb gyerek, már tizenegy évesen családfőnek érezte magát. Amikor például Miklós öccse eltörte a kezét, az orvos azt tanácsolta, hogy azonnal vigyék be Pestre, mert le kell vágni az ujjait. Vonat nem volt, a szomszéd bácsi befogott a kocsiba, és úgy vitték be az öccsét a Szent János Kórházba. Ő feltétlenül el akarta kísérni az öccsét és az édesanyját, ebben a szituációban érezte először, hogy mit is jelent a másokért érzett felelősség. 11 8 Fiatal papként 1924 szeptemberében ment ki Rómába, ahol egy évet töltött, de még a római vonaton is az Isaszegi országútra gondolt, és valóságos ódát írt gyerekkora kedves gödöllői színhelyéről. A konkrét élmény, hangulat pontos leírásán, mások számára is átélhető megjelenítésén túl a harmadik versszakban - az általános következtetés levonásával: „A világ körül keríthetsz övet: / Az anyarög sajgása elkövet" - megemeli a verset, így az mások számára is tanulságokat hordoz. Gödöllő szép természeti fekvése, domboslankás jellege, jó levegője és érdekes történelmi múltja önmagában is alkotásra inspiráló, létezik a genius loci, de az biztos, hogy az ilyen versek teremtő módon járulnak hozzá a hely szellemének, a gödöllőiség fogalmának gazdagodásához. Régimódi vers az isaszegi országútról Fut, fut velem a római vonat Az éjben ködlő bús hegyek alatt. Köröskörülem lágy-sebes zene, Olasz beszéd mosolygó üteme. S míg dalolnak a zengő kerekek, Emlékek lágy esője rámpereg. Míg az országút nyújtózkodva, restül, A dombokon velünk bicegve fut, Emlékeken a lelkem szállni rezdül, Országokon suhan a vágy keresztül: S előttem áll az isaszegi út. Oly tiszta, élő szívemben a kép. A hold ezüstje ömlik rajta szét, És minden él és minden integet: Látom a lankás bolgár-kerteket, A fűszagú hullámos dombokat, A messze-édes akáclombokat, Emitt a tűnő pesti vonat illan És szór a rétre csillagkoszorút, Amott hét csillag: hét kis messze villany. Ó, minden, minden a lelkembe villan, Ó látlak, édes isaszegi út! 118 Uo. 373-374. 122
