G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn (Gödöllő, 2013)
II. A DUALIZMUS IDŐSZAKA 1867-1920 61 - 2. NYARALÓK
szólta őt az apjának a rózsalopásért. Az édesapja nagyon megverte, bottal, holott nem volt szokása bántalmazni a gyerekeit. Ebbe a verésbe ő is és az apja is belebetegedtek. Az édesapát főként az bántotta, hogy a zsidógyűlölő asszonynak, aki minden ok nélkül is rosszat gondol a zsidókról, ő most okot szolgáltatott neki arra, hogy gyűlölhesse. Szerette volna kikereszteltetni a gyerekeit, hogy könnyebben boldoguljanak." Ez az eset megváltoztatta Ilona életét, attól kezdve figyelni kezdte, ki zsidó, ki nem az. Kosztolányi feleségeként aztán viszonylag védve volt a faji diszkriminációtól. „Ha az én uram egyszer-egyszer lázadozott is az ellen az ellenkező előjelű faji összetartás ellen, ami az irodalomban, s főként a sajtóban és a magánszínházaknál a jövedelmezőbb, a könnyebb munkát, a föltétlenebb elismerést a másik oldalnak juttatta, bölcsessége, igazságérzete és fanatizmustól mentes humorérzéke tüstént megtalálta a megbékélést, a kiengesztelődést. Volt egy játékunk - gyakran játszottuk -, egymásnak ajándékozgattuk azokat a saját fajtánkbelieket, akiket kevésre becsültünk, s ő mindig talált az én ajándékom ellenében ajándékozni valót. Mindamellett a másféleség - óriás rém - egy percre se mozdult a hátam mögül." 10 0 Harmos Ilona 1914-ben, még fia születése előtt keresztelkedett ki valószínűleg Kosztolányi hatására. 10 1 Harmos Ilona Gödöllőre emlékező írásaiból kitűnő képet kaphatunk arról, hogy a fővárosi nyaralóközönség milyen körülmények között lakott, milyen életmódot folytatott, milyen volt Gödöllő mint királyi nyaralóhely a 19. század végén és a 20. század elején. Megfigyelései, tapasztalatai, emlékei alkalmasak a nyaralótársadalom szociológiai, kulturális, társadalomlélektani elemzésére. SZEMELVÉNY „Újra itt a nyár. Pipacs rikolt, árvalányhaj selyme leng szelíden. Sötét, súlyos felhőkből sebes lángok ugrálnak, tréfás és ijesztő lármák zengenek, a hirtelen leszakadó zápor fürge folyót varázsol a lomha homokból. Térdig locsogunk a szőke vízben, de alig múlnak percek, s máris tisztára mosott kis szigeten topog naptól barnult, eső mosta lábunk. Szedjük tüdőnkbe a lehűlt, fűszeres levegőt. Az erdőben őzikék, fácánok zörgetik az ágakat, ünnepi zajjal zavarják az ünnepi csöndet. A közeli búcsújáróhelyén vasárnaponként piros és sárga mézeskalácsgyöngyökből, fehér cérnára fűzve olvasók csörögnek kislányok, fiúk nyakában, olcsó szentképeket vásárolunk megtakarított krajcárjainkon, cselédeinknek, magunknak visszük, mind nálunk maradhat, a mi kezünkben lehet, üveg alatt a csodatévő Mária a kis Jézussal. Estefelé a vadkörtés kiserdőn, hazamenet kórusban szól az önkínzó, öngünyoló nóta: »Szalmaszál a vízben... De ügy ám, de az ám, huncut a zsidó... Erger Berger 99 Tüzes cipőben, 54. 100 Tüzes cipőben, 56. 101 Tüzes cipőben, 205. 114
