Öriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői szőnyeg 100 éve - Tanulmányok a 20. századi magyar textilművészet történetéhez (Gödöllő, 2009)

Bárki Gergely: „A tű Gauguinje"- Berény Róbert hímzései

87 helyt adó intézmény, a Nemzeti Szalon következő évben megjelent kiadványa, A Nemzeti Szalon almanachja felsorolja a vásárlók nevét is.

4 Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a nagy port kavart kiállításból a közízlést legkevésbé megrázó Lesznai profitált leginkább. Berény ekkor kaphatott „vérszemet", hiszen a társaság következő — egyben utolsó - kiállításán már ő is kiállított hímzéseket. Lesznai Anna egyéb elfoglaltságai miatt viszont nem vett részt ezen a tárlaton.

9 Ezt megelőzőleg azonban együtt állították ki hímzéseiket, Berlinben. Erről Vészi Margit a következő híradást adta a Művészet című folyóiratnak: „Magyar munka sikerének örültünk a Keller és Reiner kiállítási szalon helyiségében is, ahol Lesznai Anna és Berény Róbert dekoratív hímzéseit nagy közönség csodálja nap-nap után. Lesznai Anna harminc párnáját a Wertheim árúház megvásárolta és kiállította saját helyiségeiben,"

6 Vészi Margit közös kiállításról tudósít, ám ennek ellentmond több, ekkoriban megjelent cikk, amelyek szerint egyedül Berény állított ki a Keller und Reiner Salonban, Lesznai párnái másutt kerültek bemutatásra. A Világ című lap például így adott hírt: „A népies iparművészeinek Berlinben talán nagyobb a híre és a keletje, mint Budapesten. A Wertheim-áruház „Népművészet" osztályának hosszú ideje egyik fő attrakciója a kalotaszegi, havasi és mezőkövesdi varrottas és csipke. Most pedig két magyar festőnek, Lesznai Annának és Berény Róbertnek iparművészeti sikerét jelentik Berlinből. Lesznai Anna a Hohenzollern iparművészeti ház divatkiállításán állította ki a Budapesten is jól ismert párnáit, takaróit és sáljait. [...] Berény Róbert Keller és Reinernél állította ki mühímzéseit. A berlini kritika a tű Gauguinjét látja Berény ben, aki színérzékével, naiv stilizálni tudásával és a síkhatások meglepő alkalmazásával gyakran a legfinomabb japán kézimunkák effektusát kelti)'

1 Egyéb dokumentumokból kiderül, hogy Lesznaihoz hasonlóan Berény anyagi jellegű várakozásai is bejöttek, és szintén sok iparművészeti művét (táskáit, falvédőit, párnáit, iratmappáit, stb.) sikerült eladnia Berlinben. Berény Keller und Reiner Salonban rendezett kiállításának katalógusát sajnos nem ismerjük, és a Berlinben megvásárolt művek jelenlegi hollétéről sincs tudomásunk. A hímzésekhez készült, Berény által festett sablonok szintén nyomtalanul elvesztek. Bár a kiállított műveket nem ismerjük, az egykori sajtóvisszhangból egyértelműen kiderül, hogy Berény hímzései egyáltalán nem hasonlítottak Lesznai kézimunkáihoz és más, a korszakból ismert magyarországi, vagy európai hímzésekhez sem. Bálint Aladár szavaival élve: „Merész színharmóniák, még merészebb formák. Büszke hirdetői a tervező művész erős díszítő érzésének. Nem tartanak rokonságot más hímzéssel, megtagadnak mindent, ami megszokott, ami elcsépelt. így van rendjén)'* A komoly berlini sajtóvisszhang mellett (például cikkek jelentek meg a helyi hímző-szaklapban, a Stickerei Zeitung und Spitzen Revue- ben) a magyarországi lapok is beszámoltak a külföldi sikerről. A Magyar Iparművészet cikkírója éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy: „Kár volt ezeket a hímzéseket, mint speciális magyar hímzéseket szerepeltetni, vagy inkább nem egészen helyes, hogy a német lapok s ezek nyomán a német publikum úgy fogadták, mint a magyar faji művészet megnyilvánulását. Berény lehet jó művész, de a magyar karakterhez, s ennek legegyetemesebb megnyilvánulási formájához: a népművészethez majdnem semmi köze nincsen, formanyelve részben Gauguin, részben ismert japán művészek hatásjárja alakult ki.'"

2 A helyszínről tudósító Felvinczi Lakács Zoltán, aki már korábbról ismerte Berény iparművészeti kísérletezéseit, az előbbi cikkíróval szemben Berény hímzéseiről éppen azt állította, hogy: „Nálunk nem lehetne magyar voltukat hangsúlyozni. Berlin részére azonban egészen helyes az elnevezés, mert a sorozat az ottani igényeknek azt nyújtja, amivel állandó kötelességünk volna hozzájárulni a kulturális termelőképességüket jobban kihasznált társadalmak művészetéhez: nagy temperamentumot, tíj lehetőségeket, a kedély friss reagáló képességét'.'

1

0 Hogy Berény vajon miért a japán művészethez nyúlt ősforrásként modern, selyem alapanyagú kézimunkáinak tervezésekor, még nem tudjuk, az orientalista Felvinczi lelkesedése viszont nem lehetett teljesen véletlen, hiszen a Berényhímzések stílusa a kritikus érdeklődési és kutatási területéhez igen közel állt. Ahhoz, hogy Berény elveszett hímzéseit rekonstruálni tudjuk, vagy hogy legalább némi támpontot kapjunk arra nézve, hogy milyen jellegűek voltak ezek a kézimunkák, a leghasznosabb forrás éppen Felvinczi említett cikke. A hosszú, igen részletes leírás magáért beszél: „Sárga és vörös lombozatú erdőség mögül bújik elő lendületes karcsúsággal a háborította Puji-Yama egyik szellemes újabb kiadása. A selyem hideg csillogásában pompázd eget a fehér, a kék, a violaszín sejtelmes árnyalatai futják át meg át, az ibolyaszín kacérkodó melegsége beleszövödik a sziklafelület dermesztő színhatásába is. A nyers plasztikájú formákat erőteljes fekete vonalak határolják: energikus primitív hangsúlyok a színkultúra virágházi hajtásai közt. Habzó forgatag. A sokszínű sötét hullámok nyomasztó hatású fekete sziklatömbökhöz csapódnak. Az egyik oldalon hal 4 Almanach a Nemzeti Szalon Nyugdíj Intézete javára (i.h.) 3 A kiállítás katalógusának belső borítóján ez a szöveg szerepel. 6 Vészi Margit: Berlini levél. Művészet, 1912/9, 366-368. 7 N.n.: Magyar iparművészet Berlinben. Világ, 1912. okt. 11. 12. 8 B-r. [Bálint Aladár]: A "Nyolcak" kiállítása. (Tímár Árpád gyűjtése, forrás nincs megjelölve.) A kritika néhány hónappal a berlini tárlat után, a Nyolcak utolsó budapesti kiállításáról született. 9 N.n.: Magyar hímzések Berlinben. Magyar Iparművészet, 1912. 309. 10 Felvinczi Takács Zoltán: »Magyar hímzések« Berény Róbert kiállítása Berlinben. Nyugat, 1912. október 16. (V. évfolyam, 20. szám) 608-610.