Öriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői szőnyeg 100 éve - Tanulmányok a 20. századi magyar textilművészet történetéhez (Gödöllő, 2009)

Semsey Réka: Adalékok Nagy Sándor (és Fieber Henrik) egyházművészetben játszott szerepéhez- A gödöllői szőnyegszövő műhely jubileumának ürügyén

36 Sernsey Réka: Adalékok Nagy Sándor (és Fieber Henrik) egyházművészetben játszott szerepéhez — a gödöllői szőnyegszövő műhely jubileumának ürügyén Kiindulópontként két gondolatra támaszkodnék. Az elsőt Gellér Katalin fogalmazta meg a közelmúltban megjelent Nagy Sándor-monográfiájában: „ Gödöllő idővel a Georges Desvalliéres és Maurice Denis által alapított Atelier d'art sacréhoz (1919) hasonlítható műhellyé vált az egymást követő egyházi megrendelések teljesítése során, amelyekben a vallásos témák szubjektív szimbolikus tartalommal telítődtek. Nagy Sándor üvegfestményeket, miseruhákat és szőnyegeket is tervezett egyéni megrendelésre."

1 A második gondolat Bizzer Istvántól származik, aki egy nemrég megjelent, a 20. századi szakrális zenére vonatkozó rendelkezéseket és más dokumentumokat magába foglaló szöveggyűjtemény ürügyén hívta fel a figyelmet eg)' hasonló művészettörténeti kompendium hiányára.

2 Egy ilyen szöveggyűjtemény pontosan tükrözhetné, hogy a magyarországi katolikus egyház és a kebelén belül, vagy világi hívőként működő szakemberek művészeti tevékenysége az itt tárgyalt időszakban, a 20. század első évtizedeiben, párhuzamban állt a szentszéki megnyilatkozásokkal, és megmutathatná azt is, hogy az ugyanazokat a feladatköröket végző hivatalok (ha kisebb létszámmal és működési lehetőséggel is) közel azonos időben alakultak meg nálunk, valamint az olasz és német egyházi központokban. Amikor ugyanis 1929-ben a magyar püspöki kar megalakította az Országos Egyházművészeti Tanácsot és végrehajtó szerveként a Központi Egyházművészeti Hivatalt, egy öt évvel korábbi pápai rendelkezésre reagált, s a szabályzat kialakításakor olasz és német előképeket vett alapul. Már a századelőn sem történt ez másként, amikor bécsi példa nyomán szerveztek Pesten egyházművészeti konferenciát és tanfolyamokat, az Iparművészeti Társulat pedig a szervezők mögé állva meghívta a művészeket további kiállításokra és pályázatokra.

1 A korszak „egyházművészetének" tudományos feldolgozásához komoly segítséget jelenthetne egy ilyen gyűjtemény; ennek hiányában az esetlegesen felbukkanó források, illetve tárgyi emlékek — egyház- és kultúrtörténeti hátterük, keletkezésük pontos körülményeinek ismerete nélkül — sokszor a „levegőben lógnak". Jelen tanulmány — szándékaim szerint — ehhez a még hiányzó adattárhoz szolgáltat adalékokat az egyházművészet egy szűkebb területe, a gödöllői művészek és az Iparművészeti Iskola hallgatói által liturgikus célokra készített textilek kapcsán. Az idevonatkozó források azonban eddigi kutatásaim szerint igen szegényesek. Korongi Lippich Elek Nagy Sándorral és Fieber Henrikkel folytatott, olykor igen személyes hangvételű levelezésében (amelyet Korongi Lippich kéziratos hagyatékával együtt az Országos Széchényi Könyvtár Kézirat-tára őriz) — más képző- és iparművészeti műfajokhoz tartozó emlékkel ellentétben — egyházi textilművekről egyáltalán nem esik szó. Azokra vonatkozóan elsősorban a korabeli művészeti folyóiratok (Magyar Iparművészet, Egyházi Műipar, Díszítőművészet) rövid közleményei, valamint Fieber Henrik modern egyházművészetre vonatkozó tematikus tanulmányai szolgálnak adatokkal.

4 Legtöbb esetben a forrásokban említett tárgyak is lappanganak, a fennmaradt tárgyak pedig ritkán hozhatóak közvetlen összefüggésbe a korabeli forrásokkal. Ezek közül A gödöllői szőnyeg 100 éve című kiállításon is látható volt a Takács Menyhért prelátus számára készített jubileumi ornátus, amelyről — a tárgy kimagasló művészi kvalitásai ellenére — egyetlen rendelkezésünkre álló írott forrás a miseruha belsejébe hímzett szöveg.

5 Már az 1880-as évektől visszatérő problémát jelentett, hogy az egyház számára szükséges felszerelési tárgyakat, kegyszereket külföldről — mindenekelőtt Párizsból, Lyonból illetve Bajorországból — szerezték be. Az ezzel kapcsolatos ellenérzések részben gazdasági okokkal magyarázhatóak, azaz: az egyházi felszerelésekre külföldön elköltött súlyos összegek nem a hazai műipart támogatták.

6 Hasonló problémák merültek fel Ausztriában is. Amikor a bécsi Iparművészeti Múzeumban 1887-ben egyházművészeti kiállítást rendeztek, annak felhívásában is kitértek arra, hogy a silány külföldi termékek kiszorítják a hazai munkákat, s ez azért történhet meg, mert az „egyháznak megfelelő nemes formák és színek iránt érzéke, végül pedig, hogy a világiak érdeklődése az egyházi művészetek iránt hanyatlásnak indult".

1 1 Gellér Katalin: Mester, hol lakolt Nagy Sándor művészete. Budapest, 2003. 101. 2 Bizzer István: Az újjászülető egyházművészetért. Új Ember, 2005. július 3. 3 Terdik Szilveszter: A templom művészete vagy a művészet temploma. Az 1908-as egyházművészeti kiállítás recepciója. Pannonhalmi Szemle, 2004/4, 95-110. 4 Utóbbiakra vonatkozóan I. Fieber Henrik: A modern vallásos művészet. Magyar Iparművészet XI. (1908), 185-206, 225-257; Fieber Henrik: Korszerű egyházi művészet. Budapest, 1913; Fieber Hentik: Modern művészet. Budapest, 1914. Fieber Henrik: A miseruha alakja és díszítése. Díszítőművészet, IV/6 (1917-1918), 81-85. 5 Őriné Nagy Cecilia: A gödöllői szőnyeg 100 éve. Gödöllő, 2007. 80 (140.), ill. 120 (kép). 6 Művészi Ipar, 1885-1886, 280; valamint Terdik i. m. 7 Művészi Ipar, 1885-1886, 402.