Antoni Judit: „Ablakok Pápua Új-Guineára" (Távoli világok emberközelben II. Gödöllői Városi Múzeum, 2008)

pedig ezen felül papírpénzeket is. A vagyon gyűjtése és őrzése egyetlen célt szolgál: e vagyon bemutatását a közösség előtt, majd szétosztását, valójában cseréjét. A csere-akció nagyban emeli az illető tekintélyét, és a jövőben számíthat a viszonzásra is, a személyes vagy csoportos kapcsolatokat pedig erősíti és fenntartja. Fő kereskedelmi cikkük a Felföld-szerte testfestésre használt tigaso-olaj: ez a Campnosperma brevipetiolata fa nedve, amelyet, a fát megsebezve, évek alatt gyűjtenek össze és bambusz rudakban tárolnak. Az olajért a Kikori folyó deltájából kauri-csigát és gyöngyházkagylót kapnak, a sziget belseje felől pedig sót, kőbaltákat és más értékeket. Ha meghal valaki, előbb a hosszúház folyosóján ravatalozzák fel, majd egy emelvényre teszik az erdőben, ahol megvárják, amíg a test feloszlik, végül a mészkősziklák üregeibe, a többi ős mellé fektetik a csontjait. Az egyes szakaszokat különböző gyász-ünnepségek kísérik, melyek részben az elhunyt lelkének lecsendesítését szolgálják, részben pedig az özvegy támogatását. A 2500 méter magas, kialudt vulkán, a Mount Bosavi mellett él az őserdőben a mintegy 2500 főt számláló Kaiuli népcsoport. Egyetlen hosszúházból és pár kisebb házból álló településeik általában a közeli hegygerinceken találhatók. A nagy méretű, 40 x 18 métert is elérő házakban közel 80 ember fér el. A családok az erdőben létesített kertjeik közelében is építenek egyegy házat maguknak: a viszonylag nagy kertet 2-3 család műveli közösen és a disznók ellen kerítéssel veszik körül. Fő táplálékuk a szágó, de ültetnek tárót, édesburgonyát, cukornádat, banánt, zöldségféléket és még sok növényt. Tartanak házi disznót is, de nem annyit, mint a felföldiek általában és nem is olyan fontosak az életükben, mint más környező népeknél. A férfiak jó vadászok, kutyáik segítségével és csapdákkal fogják el a disznót, kazuárt, oposszumot, madarakat és a közeli folyókban, patakokban sok apró halat is fognak. A Kaluli nép, bár a Southern Highlands területén él, kultúrájában inkább alföldinek tekinthető. Sok, főleg kereskedelmi szállal kapcsolódnak az alföldhöz, de számos vonásuk utal a felföldi szomszédok hatására is. Az északnyugati partvidék egykori kultúrája: összehasonlítás Bíró Lajos anyagával Bíró Lajos 1896 júliusától október elejéig dolgozott Aitape (Berlinhafen) környékén, elsősorban a közeli kis szigeteken. A természetrajzi anyagon kívül 542 tárgyat gyűjtött és számos fényképet készített. A hazaküldött anyagról a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményei sorozat I. köteteként 1899-ben jelent meg a magyar és német nyelvű publikáció, melyet a még kinn tartózkodó Bíró jegyzetei alapján a néprajzkutató Jankó János, Semayer Vilibáld és Bátky Zsigmond közösen állítottak össze. Bíró hazatérése után nem írt az általa megismert népekről különálló, „tudományos" cikkeket. Publikációi ismeretterjesztő művek, s mint ilyenek, a műfaj legjobbjai közé tartoznak. Ha a Berlinhafen és környékén élő pápua vagy melanéz népcsoportokról bármit is szeretnénk tudni, ezekből kell kiválogatnunk, természetesen elsődleges forrásként használva az említett leíró jegyzéket. Munkamódszeréről ő maga jegyzi meg: „Rendszeres útirajzok megírására idáig nem volt időm, s most sincs, mert inkább gyűjtök, de küldök néhány rapszodikus megjegyzést egyről-másról, melyek részben az útnak indított természettudományi és etnológiai tárgyak bővebb megismertetésére fognak szolgálni." (Bíró L. 1987, p.80.) Viszonylag rövid idő alatt átlátta, hogy a területen élő népek tárgyainak gyűjtésekor a legnagyobb elővigyázatossággal kell eljárnia, főleg a nyelvészet terén: „Most ebben a percben, amint lakóházunk szellős verandáján e sorokat írom, csak a fejemet emelem föl, meg sem mozdítom, mégis öt külön nyelv területét látom: szigetünkön s a jobb felé eső Ali-szigeten az egyik nyelv, a szemben levő Tamara-szigeten a másik, a szárazföldön két messzebb terjedő nyelv. De legjellemzőbb a szigetünktől alig 400-500 méternyire fekvő kis Angiéi: az egész sziget alig nagyobb tíz holdnál, 80100 lakója lehet, hanem azért ennek is saját külön nyelve van."- írja Seleo szigetéről. (Bíró L„ 1987, p. 90.) Bíró - kortársaitól eltérően - különös figyelmet fordított arra is, hogy minden egyes tárgynak nem csak a helyi és a szomszédoknál használt nevét, hanem a tárgy „történetét" is megismerje. Feljegyezte a készítéséhez szükséges nyersanyagot, a készítés és a használat módját, a készítés és a használat helyét (amely nem mindig egyezik) és még ezer apró részletet: e módszerrel egy szinte máig példát mutató gyűjtési technikát dolgozva ki: akkoriban sem az ilyen fokú alaposság, sem pedig a helyi őslakosokat egyenrangú 18