G. Merva Mária - Horváth Lajos (szerk.): Gödöllő története I. A kezdetektől 1867-ig (Gödöllő, 2007)
A GRASSALKOVICHOK BIRTOKLÁSÁTÓL A KIEGYEZÉSIG - Farkas József: GÖDÖLLŐI URADALOM TÖRTÉNETE
213 Az igények kielégítését szolgálta az egy-egy köteles, késes, a két szitás és az előkelőbb réteg szolgálatában állt a cipőkészítő suszter és főként az ezüstműves. Tudjuk, hogy a tartozók listáján nem szereplő mesterek közül volt Gödöllőn esztergályos, pintér, tímár, pék, fazekas, kéményseprő, és kellett lennie gyertyaöntőnek és szíjgyártónak is, ami azt jelenti, hogy a mezővárosban kb. 25 szakmát képviselő iparos működött. Gödöllő ebben a tekintetben is az uradalom központja volt. Az uradalom más mezővárosaival összehasonlítva 1846-ban Gödöllőn 101, Soroksáron 70, Hatvanban pedig 76 taxás szerepelt. A gödöllői iparosok a mezőváros mellett a környező települések igényeit is kielégítették, nem csupán az országos vásárok idején, hanem a hétköznapokon is. A viszonylag nagy létszámú Isaszegen 3, Dányban pedig 2 taksást tartottak nyilván 1846-ban. Mindez mutatja, hogy a forgalmas országutaktól távol eső településeken lelassult a fejlődés. Mácsán, Kartalon, Ecseren csak l-l mesterember működött, vagyis néhány falunak csupán kovácsa volt, Zsidónak még az sem. Ezzel ellentétben a postakocsi vonalán fekvő Kerepesen 10, Bagón 8, Hévízgyörkön 17, Vecsésen pedig 11 volt a taksások száma. A falvakban a taksások még inkább a jobbágytársadalomba tagozódtak be. Ezt erősíti meg az 1840-es, szolgáltatásokat is tartalmazó kerepesi összeírás, mely szerint 19 házas zsellér és 10 taksás fejenként fél hold rétet köteles lekaszálni. 7 8 Ami a kerepesi taksások tagozódását illeti, 2 fazekas, 2 szabó, 1 kovács, 1 csizmadia, 1 német varga, 1 takács volt közülük iparos. Az utóbbi kettő házatlan zsellér volt. A két szabó és a takács jelenléte itt is jelzésértékű. A falusi iparos rétegnek is voltak azonban módosabb elemei, erre utal, hogy Brants Mihály fazekas mester 24 hold földet bérelt az uradalomtól, amiért 38 Ft 24 kr-t fizetett ezüstben. A legmódosabb réteget a falvakban, de különösképpen Gödöllőn, a kereskedők közt kell keresni. A források sajnálatos hiánya miatt, ismét a kerepesi példát kell felhoznunk. „Samek Sámuel árendás zsidó" a pálinkamérési jog bérletéért és a vele járó szabad kereskedelem folytatásáért 250 Ft-ot, Vida Ferenc a mészárszék bérlője 92 Ft-ot és 50 font faggyút, Khinászt Mihály özvegye pedig a vendégfogadó bérléséért 302 Ft-ot fizetett évente. Ezenkívül az épületek javítása is őket terhelte. Ehhez képest az iparosok évi 8-10 Ft taksája elenyésző összeg. Gödöllőn a vendégfogadó bérlése volt a fő vállalkozás. A bérlő bolti termékeket is árusíthatott. Ugyancsak ez időben a patika is forgalmazott gyógyításhoz szükséges szereken kívül más termékeket is, például likőröket. Említeni kell még a mészárszék, a kocsmák, malmok és vásártartási jog bérlőit. Feltehetően az iparosok jelentős része is folytatott kereskedelmi tevékenységet vagy feleségük kofa volt a piacon. Nem mérhető fel, csak következtethető, hogy a jobbágyok jelentős része is kereskedett. Az igen intenzív fuvarozási és esetleg kereskedelmi tevékenységre utal, hogy Kerepesen egy egésztelkes jobbágy 4-5 ökröt és 4 lovat tartott átlagosan. 58 ökörre 52 ló jutott, ami ebben a korban igen magas arány. A féltelkesek között is találunk olyat, akinek 4 lova volt. A negyedtelkesek közt is akad négylovas, sőt a házas zselléreknek is voltak lovaik. Ezek a kerepesi adatok egyértelművé teszik, hogy ez a módosabb paraszt-kereskedő réteg 78 GVM Levéltár 6/c. 1840.
