Őriné Nagy Cecília: A gödöllői szőnyeg 100 éve (Gödöllő, 2007)

BEKÖSZÖNTŐ

BEKÖSZÖNTŐ A gödöllői művésztelep alapításának 100. évfordulóját 2001 -ben ünnepeltük. Egész Európában sorra nyíltak ekkor a művésztelepek centenáriumi kiállításai, amelyekre meghívást kaptak a gödöllői isko­la művészei is: Nürnbergben, Glasgow-ban, Helsinkiben, Bécsben, Dachauban, sőt Los Angeles­ben, Milwaukee-ban, Clevelandben szerepeltek Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Thoroczkay Wigand Ede, Undi Mariska, Mihály Rezső, Remsey Jenő, Juhász Árpád alkotásai. A Gödöllői Városi Múzeum 2001 -ben egy kiállítás-sorozatot indított az évforduló kapcsán, ami az idén, 2007-ben ér véget. 2001-ben három helyszínen, Gödöllőn a Városi Múzeumban és a Művelődési Központban, ezenkívül Budapesten az Iparművészeti Múzeumban mutattuk be a gödöllőiek sokrétű tevékenységét. Majd a művésztelep szobrászati alkotásait és népművészeti kötődésit vette górcső alá egy-egy kiállítás és a hozzá kapcsolódó tudományos konferencia. 2007-ben ismét centenáriumot ünnepelhetünk. A művésztelep központját, magját jelentő szövőműhelyt 1907-ben csatolták az Iparművészeti Iskolához, egyben kinevezték Körösfői-Kriesch Aladárt tanárrá. Intézményesült tehát a már 1904 óta működő szőnyegszövő műhely. Ekkorra már - világkiállításo­kon aratott sikerekkel fémjelezve - a tervező művészek és a kivitelező szövőlányok fogalommá tet­ték az iparművészetben a gödöllői szőnyeget. „Ebben a magára hagyott, szabad vállalkozásban az élet kicsiben próbálkozott a lehetőségekkel..." - jellemezte Nagy Sándor a szövőműhely helyzetét. A kis csapat színvonalas munkája hírnevet szerzett Gödöllőnek, a korabeli művészetkritikus joggal írta, hogy a művésztelepet alapító Körösfői-Kriesch Aladár „Fogalommá emelt egy olyan falut, amelynek a koronás király lakóhelyén kívül alig volt valami nevezetessége, ma pedig kattogó szövőszékeken készül egy csomó színes álom, faldísz és csomózott szőnyeg alakjában." Elámulhatunk, hogy ez a kis műhely pár év alatt milyen nagy mennyiségű és maradandó értékű művet hozott létre. A 100 év tör­ténete arról is szól, hogy két világháború sem tudta eltüntetni, megsemmisíteni a gödöllői szőnyeget. Az életben maradottak a két világháború között is folytatták a szövést, a kézműves munka becsületét, szépségét ültetve el az emberekben nemzedékről nemzedékre. A 2007-es három helyszínes kiállítás azt mutatja, hogy ma is vannak követői, folytatói a száz éve elindult vállalkozásnak. Köszönetet mondok Őriné Nagy Cecília művészettörténész kollégámnak az egész centenáriumi program szervezéséért és színvonalas lebonyolításáért. Köszönöm továbbá a magánszemélyek és intézmények hozzájárulását, akik műtárgykölcsönzéssel és egyéb módon segítették a centenáriu­mi programok megvalósulását. Köszönöm a támogatást Gödöllő Város Önkormányzatának, amely minden alkalommal kiemelt módon kezelte, erkölcsileg és anyagilag támogatta a művészteleppel kapcsolatos megemlékezéseket. G. Merva Mária A Gödöllői Városi Múzeum igazgatója 3

Next

/
Thumbnails
Contents