Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Fakéreg és faháncs Mielőtt rátérnék a nyersanyagként szolgáló növények ismertetésére, érdemes elidőzni annál a kérdésnél, hogyan lehetséges egyáltalán fakéregből rugalmas, finom, vékony, textilre emlékeztető anyagot előállítani: mi ennek a növénybiológiai alapfeltétele? A fa külső, látható kérge mindenki számára ismert. A kéreg jellemző az adott fafajra és hasonlóan a bőrhöz - a fa életkorának megfelelően változik: fiatalabb korban sima, később jellegzetesen repedezett, barázdált. Éppen úgy, mint a bőr, védelmet nyújt a fának a külső, főleg természeti behatások ellen és ha megsérül, előbb-utóbb összeforr. A valódi fatesttel rendelkező, vagyis a nyitvatermő és a kétszikű fák évgyűrűket nevelnek, melyek az évszakok változását s ezek milyenségét (száraz, csapadékos) tükrözik, számukból megállapítható a fa kora. A fatörzs legbelső része, a geszt nagyrészt elpusztult sejtekből áll: ezt veszi körül a szijács, az élő, nyers fa: e réteg sejtjei szállítják felfelé a gyökerek által a talajból felszívott vizet és ásványi sókat a levelekhez. A fa kérgét szintén két réteg alkotja: a külső, amit láthatunk, élettelen, elhalt sejtekből áll. A belső, vagyis a háncs (latin: liber) folyamatosan osztódó élő sejtekből épül fel, ezek szállítják a levelektől lefelé, a gyökér felé azokat a tápanyagokat (cukrok, keményítő, cellulóz, albumin), melyeket a növény a napenergia segítségével a levelekben állít elő. A háncsrész valójában a fa növekedési zónája: az általa létrehozott sejtekből születnek az évgyűrűk, amelyek fokozatosan kifelé tolódva elhalnak, elfásodnak, átalakulnak a külső, kemény kéreggé. A fa az egyéb, kisebb mennyiségű anyagok mellett 40-80 % cellulózt és 20-30 % lignint tartalmaz. A cellulóz nagyon nehezen oldódó szerves vegyület. A cellulózmolekulák csoportjai rácsszerű szerkezetet alkotnak, a sejtfal ezért ellenálló és rugalmas. A sejtfal, ahogy öregszik, a faanyag (lignin) lerakódása miatt egyre merevebb lesz: a geszt, amely általában sötétebb a benne lerakódott anyagcseretermékektől és színanyagoktól, az ember szempontjából a fa legértékesebb része. A cellulózban gazdag rostú növényekből lehet a legjobb papírt előállítani, s ez az alapja a tapa készítésének is. Nem véletlen az sem, hogy a háncs és a könyv latinul azonos szó: liber - míg a papír kifejezés az egyiptomiak által a háncséhoz hasonló célra és technikával készült papirusz-sás nevéből (Cyperus papyrus) ered. A tapa nyersanyagai Mindhárom, a tapa előállításához használt fafaj az eperfafélék családjába tartozik (Moraceae). Cook kapitány, aki 1769-ben, első Tahitit is érintő útja során találkozott e növényekkel és a tapával, az élményt friss szemmel megfigyelő és jó tollal leíró tanúja az eljárásnak, ezért a következőkben őt idézzük: „Háromfajta háncsanyagot használnak, melyek három különböző fa háncsából készülnek: a kínai papírt adó szederfáéból, a kenyérfáéból és egy harmadikéból, amely az amerikai szigetek vadon növő fügefájához hasonlít. A legszebb és legfehérebb anyagot a szederfa nyújtja, melyet autának hívnak. Ezt viselik a sziget előkelői, a legjobban a vörös színt tartja..." (Cook,1962. p.136) Ez a megállapítás ma is érvényes: a legfontosabb nyersanyag a papíreperfa, latin nevén: Broussonetia papyrifera (L.) Vent. A növény Indo-Malajziai eredetű, egyes botanikusok szerint Kínában és Japánban is őshonos. Bár elérheti a 15 méteres magasságot is, leggyakoribb megjelenési formája inkább kerekded, bokorra emlékeztető. Levelei egyenetlen, érdes felületűek és gyapjasak. Virágai májusban nyílnak, a hím- és a nős-virágzat külön egyedeken. A hímnemű virágzat hosszúkás (3,7-7,5 cm), bolyhos, pihés, míg a női kerek, gömbforma, 1,2 cm-s átmérővel. Gyümölcsei gömb alakúak, 2,5 cm nagyjából