Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

BEVEZETŐ A gyűjtemény története A Gödöllői Városi Múzeum, annak ellenére, hogy gyűjtőterülete alapján a hely - Gödöllő és környéke - történetének feldolgozását és bemutatását tartja szem előtt, váratlan meglepetéseket is tartogat a gyanútlan látogatóknak. Az egyik meglepetés, amely mindenki számára kellemes élményt jelent, a városból elszármazott Ignácz Ferencnek köszönhető. Ignácz Ferenc 1928-ban született Gödöllőn, ahol közel húsz éven át fogász-fogtechnikusként dolgozott. Természetszeretete a vadászat és a zoológiai tanulmányok felé irányította: az 1970-es évektől több utat tett különböző afrikai országokban, ahol a Természettudományi Múzeum megbízásából az 1956ban kiégett állattár gyűjteményét igyekezett pótolni. Afrikai útjain fordult érdeklődése fokozatosan a néprajz felé és amikor 1980-ban végül letelepedett Ausztráliában, a sydney-i Australian Museum tiszteletbeli munkatársaként kamatoztathatta tapasztalatait. Az utóbbi 20 évben bejárta a világ nagy részét: elsősorban a Távol-Keletet és a Csendes-óceán szigetvilágát. Pápua Új-Guineába többször is ellátogatott. Útjai során - eleinte csak emlékként, később tudatosan - mindenütt vásárolta, gyűjtötte a helyi kultúrára jellemző tárgyakat, így jött létre az a több ezer darabból álló néprajzi és természetrajzi gyűjtemény, amelyet 1988-ban ajánlott fel szülővárosának, s amely a múzeumban lelt otthonra. Ignácz Ferenc a gyűjteményhez kapcsolódó, tudományos és ismeretterjesztő művekből álló könyvtárát, diafelvételeit, fotóit, hangszalagjait és filmjeit is a városra hagyta. A nagy mennyiségű és igen sokrétű gyűjteményből az eltelt 15 év során számos kiállítást rendeztünk, nem csak Gödöllőn, hanem szerte az országban, hogy minél többen megismerkedhessenek ezzel a varázslatos világokat tükröző anyaggal. A Gödöllői Városi Múzeumban állandó kiállítás várja az érdeklődőket. A jelen kötettel induló, az Európán kívüli népekkel foglalkozó sorozatunkban a gyűjteményt témák köré csoportosítva mutatjuk be. Ennek oka éppen az anyag bősége és változatossága, illetve az a tény, hogy a gyűjtő egyetlen kivétellel - sosem törekedett arra, hogy egy-egy adott kultúrát kiemeljen és azt részletesebben dokumentálja: az anyag csupán ízelítőt nyújt az egyes vidékek népeinek életéből. Ignácz Ferenc jelenleg is Sydney-ben él és folyamatosan gyarapítja a gyűjteményt: a legutolsó küldemény 2003-ban érkezett haza. Kiállításunk anyagában összesen 79 darab tapa és 22 darab, a tapa készítéséhez kapcsolódó tárgy szerepel. A sorozat mottója: „ A néprajz célja: a népek békéje" Julius Lips, neves német néprajzkutatótól származik, és azért választottam, mert ez egyben az én hitvallásom is. A népek közötti béke egymás minél alaposabb megismerésével és az ebből fakadó megértésével lehetséges. Amit megértünk, az nem „furcsa", „idegen" többé és akár még szeretni is lehet. Ettől már csak egy lépés az, hogy segítsünk egymáson és segítsünk ennek a bolygónak, amely lehetővé teszi, hogy rajta, belőle éljünk. A „tapa" fogalma, eredete, elterjedése A fa belső kérgéből, a háncsból készült anyag általánosan ismert neve polinéz eredetű: a szamoai „tapa" valójában a háncsszövet festetlen szegélyét jelentette, a hawaii „kapa" pedig az egyik háncsszövet típus neve volt. Európában ez a név a 19.század elejétől terjedt el, részben az első utazók beszámolói alapján, illetve a tengerészek, bálnavadászok és a hajókra szerződtetett, főleg hawaii származású matrózok hatására. A háncsszövet neve a többi szigeten eltérő: Fidzsin „masi", Szamoán a kész anyag „siapo", Tongán „ngatu", a Marquesas-szigete-