Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Az Owen Stanley hegységből a Dyke Ackland Bay felé futó Musa és mellékfolyói mentén élő falvak népe kertészkedéssel és halászattal foglalkozik. Tapájuk nyersanyaga itt is a papíreperfa, helyi nevén „bogota"-fa, melyet kis folyóparti ültetvényeiken és házaik körül termesztenek, saját használatra, így biztosítva az állandó utánpótlást. A legjobb minőségű tapát a nem túl fiatal, de még nem is öreg fa kérge biztosítja. A nők választják ki a nekik megfelelő, lehetőleg sima, egyenletes kérgű példányt. Kiválasztás után eldöntik, milyen célra kívánják használni a tapát, majd hozzálátnak a kéreg lehántásához, a belső háncs leválasztásához, ezt követően pedig a sulykoláshoz. A munka menetét már ismerjük: a fa sulykolókat a férfiak faragják ki és vésnek bele egymást ferdén keresztező vonalakat. Az aszszonyok a keményfa üllőn a kívánt méretre és vastagságra ütögetik a háncsot, időnként vízzel locsolva, végül rövid ideig száradni hagyják. A festés a fekete pálma (Normanbya normanbyi) rostjából készült ecsettel történik: a fekete festék faszénből vagy fekete iszapból készül, a vörös növényi eredetű vagy földfesték, - ez utóbbi barna árnyalatú is lehet. Előbb feketével festik ki a minta körvonalait, majd egy hét száradás után kitöltik a fekete vonalak közeit a vörös vagy barna festékkel. A minták a család tulajdonát képezik: - nem használhatja más, csak aki a családhoz tartozik, akinek joga van hozzá. A család ősét jelképező totem-minták a természetből erednek: növényeket vagy állatokat ábrázolnak stilizált formában, szemből vagy oldalról, egymás mellé felsorakoztatva. E rajzokról mindig felismerhető akár a készítőjük, akár a családi csoport, ahová tartozik. A tapa hosszanti végein kialakított rajtok státusszimbólumok és mintázatuk szintén családi hagyományokon alapul. A hétköznapi és az ünnepre szánt tapa megjelenésében hasonló, - az ünnepit ritkán veszik elő, ezért az tovább tart. A női „lapszoknya" (lavalava) mérete kb. 150 x 100 centiméter, a férfiak ágyékkötője átlagban 40 centiméter széles és akár 2-3 méter hosszú is lehet. Házasságkötéskor a vőlegény köteles tapákat ajándékozni a menyasszonyának, amelyeket az ifjú ara kizárólagosan a sajátjának tekinthet és semmilyen körülmények között nem osztja szét a családtagok között. Igen fontos ajándék,- és cseretárgyként ünnepélyes alkalmakkor minőségével és menynyiségével egyaránt növelte az ajándékozó és az ajándékot kapó tekintélyét. A tapa hűvösebb éjszakákon takaró és szúnyogháló volt, de ezzel takarták le a főtt ételt, hogy a legyek ne férjenek hozzá, és ebbe csavarták a holttestet temetés előtt. (Mosuwadoga, 1977) Manapság, a felsoroltakon kívül a turisták számára készítik áruikat, hagyományos módszerrel és hagyományos mintákkal: ez az a ritka és szerencsés eset, amikor az egyébként elég káros turistaforgalom elősegíti a hagyomány megőrzését és egy népcsoport fizikai fennmaradását, gyarapodását.