Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Pandanusz- és kókuszlevélből készült nyomódúc. Fidzsi-szigetek Pandanus leaf and coconut leaflet-midrib rubbing form. Fiji A felszínt még egyszer bedörzsölik marangagyökérrel utána pedig festékkel, hogy az alatta levő kupesi mintája jól kivehető legyen. Az északnyugat-indiai eredetű maranga-gyökér vagy tormafa (Morlnga oleifera) nevét tormaízű gyökeréről és olajtartalmú magvairól kapta. Amikor az összes nő befejezte a maga darabját, átfordítják a másik oldalra és megismétlik az egész műveletet: az összeillesztés, ragasztás, bedörzsölés a festékkel addig folytatódik, míg a ngatu el nem éri a kívánt hoszszúságot. A kész anyag hossza gyakran a 1015 métert is meghaladja. A kétoldalt fehéren hagyott szegély neve a „tapa". Miután elkészült és a napon kiszárították, néhány éjszakára beteszik az alvógyékényük alá, hogy kisimuljon. Végül, - ha szükségesnek vélik - barna vagy fekete festékkel még jobban kihangsúlyozzák a mintákat. Ecsetjük a pandanusz- vagy csavarpálma (Pandanus tectorius) gyümölcsének egyik szárított és a célnak megfelelően kihegyezett szegmense. Természetből vett vagy absztrakt mintáik mellett a tongaiak az egyetlen népcsoport a Csendes-óceán szigetein, amely a történelmi eseményeket tapa-motívumként jeleníti meg. A hulló csillag minta a Halley üstökös 1910es megjelenését idézi, de láthatunk koronázási jelvényeket, a brit oroszlánt, repülőgépeket és kerékpárt, gramofont és békegalambot, vagyis szinte mindent, amit fontosnak tartanak. (Neich és Pendergrast, 1997, p.41, p.44) Hawaiin a tapa - helyi nevén „kapa" nyersanyaga és készítésének módja a Tahitin megismerthez áll közel. A múzeumi példányok alapján elmondható, hogy talán egész Óceániában a legfinomabb és legszebben díszített kelméket állították elő. Sajnos, ezt a tudást a 19. század végére, az európaiakkal való korai ismeretség következtében gyorsan elveszítették. Néhány különleges vonást érdemes megemlíteni az egykori technikáról: az egyik, hogy Hawaiin az első sulykolást nem fából, hanem kőből készült, kör keresztmetszetű eszközzel végezték, s csak az ezt követő áztatás után folytatták a sulykolást a szokásos, négyzetes keresztmetszetű faeszközzel. A finom, vékony vonalas nyomott és festett díszítést sokszor kiegészítette a vízjelre emlékeztető minta, melyet festék nélkül, amikor az