Antoni Judit: Tapa, a fakéreg művészete. Válogatás Ignácz Ferenc gyűjteményéből. (Távoli világok emberközelben I. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Az idősebb fák teljesen kifejlődött, 15 miliméter vastag kérge három rétegből áll: a legkülső, durvább felületű, szürke, a középső vöröses, a legbelső pedig vastagabb és fehér. A kéreg könnyen leválasztható: a vörösesbarna színt a friss kéreg reszelékéből nyerik, mely a benne lévő egyéb hatóanyagok miatt kivehetetlenül beleivódik a tapába. Szamoán és Tongán az 'o'a fa {Bischofla javanica) szolgáltatta a vörösesbarna festéket, amelyet más színekkel kevertek. A feketét az Aleurites moluccana elégetett magjának hamuja, illetve főleg az égés során keletkezett korom adta. Csillogó vörös színt állítottak elő a trópusi Amerikából származó és ott főleg testfestésre használt orleánfa (Bixa orellana) húsos maghéjából. Ezt a közel 6 méteres cserjét viszonylag későn, a 19. század elején hozták be Szamoára. Ásványi anyagot is találunk a szamoai festékek között: a vörös okkert (helyi nevén: ele) a Bischofia javanica levével átitatott párnácskával dörgölték a tapába. Tahitin a festést gyakran díszítő motívumokkal egészítették ki: bambuszcsövek segítségével kis köröket, félköröket nyomtak az anyagra, külön-külön vagy csoportosítva. Az Austral-szigeteken a jellegzetes díszítés háromszögekből és kézzel festett koncentrikus körökből állt. Később, nyilván az európai nyomott mintás textilek hatására változott a stílus: ekkor jelentek meg Tahitin a páfránymintás tapák, illetve a virágokat, fákat, mindenféle növényi elemeket ábrázoló motívumok. A páfrányminta előállítása igényes munka volt: a mati és a tou keverékéből készült vörös festéket a kiválasztott levélre kenték egy fűféle, a mo'u (Carex tahitensis)- ecset segítségével, majd ezt rövidebb-hosszabb ideig a festendő felületre tapasztották. Leggyakrabban a rimu'ahu (Davallia gibberosa) nevű, kisméretű, a sziklás vidékeket kedvelő páfrány levelének mintája ismerhető fel. Szamoán az európaiak által megfigyelt legkorábbi díszítő-stílusban a természetben fellelhető elemek (csigaház, tengeri csillag, különböző fák levelei, madárláb-nyomok, stb.) néha erősen stilizált formái köszönnek vissza. Az eleinte szabad kézzel festett minták („siapo mamanu" = kézzel festett tapa) mellett elég korai időkből ismert a nyomott tapa is („siapo tasina" vagy „siapo 'elei"). Az első „nyomódúcok" („upeti") a kókuszpálma levelének főeréből, bambuszhasítékokból és más növényi anyagokból készültek, igen finom, hálószerű mintákat alkotva. A dúcot a tapa alá tették, majd a tapát bedörzsölték a festékkel és így jelent meg - többször ismételve a műveletet a teljes felületen a rendkívül szép, egyenletes sűrű és vékony vonalakból álló mintasor. Ezt váltotta fel később a férfiak által faragott fadúcokkal való díszítés, s ezzel együtt a tapa-készítés férfímunkává alakulása: a férfiak, bár részben megőrizték a nők motívumkincsét, az övékénél mégis elnagyoltabb, durvább mintákat állítottak elő. Az így nyomott, egyszínű festékkel bedörzsölt motívumokat gyakran más színekkel egészítették ki, „felülfestették". A stílusról és a mai napig állandóan változó technikáról, motívumkincsről nagyjából megállapítható a készítés időpontja. (Neich és Pendergrast, 1997, pp. 14-) Tongán elsősorban Tongatapu talaja és klímája kedvez a papíreperfa termesztésének, ezért itt találjuk a legtöbb tapát, melynek helyi neve ngatu. A 19. század elejéről származó tudósítások még említik a kenyérgyümölcsfát is, mint a temetéseken viselt ruhák nyersanyagát. Ma már csak a papíreperfát használják fel. A hosszú, fából faragott üllő neve, ahol több aszszony dolgozik együtt: tutua, az összeillesztésre előkészített tapa-csíkoké feta'aki. A nők egy domború felületű pad mellett, párosával, egymással szemben ülnek: erre a padra vannak rögzítve a „kupesi" nevű mintás nyomódúcok. Először minden pár kiterít maga előtt két feta'aki csíkot, majd ezt bekenik a Bischofia javanica kérgéből előállított festékkel. Félig főtt maranga-gyökérrel, mely ezúttal ragasztóanyagként szerepel, újra végigdörzsölik, azután újabb két feta'aki párt tesznek hozzá, most már az első párhoz szorosan illesztve.