Lábadi Károly (szerk.): „…csak néztem és gyönyörködtem” Népművészet a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2004)

Tanulmányok - A nép művészetének megtalálása

tán kórusműként zoborvidéki népdalokat dolgozott fel." A falvak népének művészkedő hajlamáról szóló első híradások azonban csak évtizedes késéssel készültek el. A célszerűség és a díszítőművészet páratlanul esztétikus és szépséges találkozásából fogant tárgyak kultusza azonban csak később zárkózott fel a népköltészet kedveltsége mögé. A gödöllői művésztelep megalakulását megelőzően alig egy évtizeddel korábban született meg az első magyar tájmonográfia. Jankó János a Kalotaszeg magyar népe címmel írta meg 1891-ben. Ez az úttörő munka — amely a kortársaktól számos dicséretet kapott, ugyanakkor mint az úttörő vállalkozások, elmarasztaló kritikában is részesült - fogódzót jelentett Malonyay Dezső (1866-1916) kezdeményezésének, amikor a köréje csoportosult művészek hozzáláttak az öt kötetes A magyar nép művészete kiadvány anyagának összegyűjtéséhez. Szemük előtt a magyarság népművészetének, kézművestudományának bemutatása lebegett. A gödöllőiek többsége önzetlenül csatlakozott a vállalkozáshoz, hiszen a gyakorlatban is hozzáláthattak a menthető éltékek - amik új erőt adhatnak a magyar művészetnek - gyűjtéséhez, illetve megörökítéséhez. Elsősorban a kalotaszegi, de a Kárpát-medence többi magyar nagytája - az Alföld, a Dunántúl és a Felföld - népművészetének kutatásában, tanulmányozásában és megörökítésében vették hasznát a módszertani ötleteket is acló, úttörő „alapos, hasznos" könyvnek.

7 Jankó monográfiájának a „Tárgyi ethnographia" című fejezete - amely magába foglalta a templomok leírását, a ház és berendezésének, a ruházatnak, valamint a varrottasoknak a bemutatását - szolgált inspirációul, szellemi iránytűként. Az egyszerű szerkezet a Malonyay-féle vállalkozás kalotaszegi kötetében, s szinte a többiben is, követésre talált: bemutatták a tájat, a viseletet, a templomot, a házat és a temetőt. A Jankó könyvében található rajzok is ötletadóul szolgáltak, mert sok esetben hasonlók, stílusban és látásmódban közel állók megörökítésére vállalkoztak (például kapuk, fejfák). A századvég utolsó éveiben az is az újdonság erejével hatott, hogy Gróh István, az Országos Iparművészeti Iskola tanára az oktatásban néprajzi tárgyakat ismertetett meg hallgatóival,

8 s ezáltal figyelmüket a népművészet tanulmányozása felé terelte. A gödöllőiek munkásságában az jelentette az első fázist, a töltekezés idejét, amikor méhek módján nagy szorgalommal gazdagították ismereteiket a magyarság népművészetéről. Grafikáikat a népművészet témaköréből azzal a szándékkal készítették, hogy elsősorban dokumentálják a látottakat. Ezért is lettek ezek a lapok az etnográfia értékes és megbecsült darabjai. A későbbiek során azonban a motívumok, a díszítőelemek áttételesebb formában, stilizáltabban, kevésbé helyhez köthetően is feltűnnek a kolónia tagjainak alkotásain, amikor a magas művészet összeölelkezik az alacsony művészettel - a nép művészetével —, amely rangban az ő szemükben semmivel sem marad el az előzőtől. Nemcsak a művészetükben gyakran alkalmazott ornamentikát gazdagították a gyűjtött elemekkel, hanem tematikájukhoz is bőséggel merítettek a magyar folklórból, a magyar őstörténetből. A népi jellegű ornamentáció a szecesszió nyelvére és stílusára fordítva alkalmassá vált e historizáló témák megfogalmazására és kidíszítésére. A gödöllői művészcsoportosulás tagjai közül Wigand Ede már 1902-ben járt erdélyi gyűjtőúton, amelynek az lett az eredménye, hogy nagyrabecsülése és a táj iránti tisztelete jeléül Thoroczkai előnevet választott magának, akárcsak a kolónia alapító tagja, Kriesch Aladár (1863-1920). Ő a Körösfői-t illesztette neve elé.

9 Nagy volt a táj vonzása, mert például amikor Medgyaszay István (1877-1959) visszatért külhoni tanulmányútjáról, ő is Kalotaszeget választotta újabb úti céljául 1904-ben. Csatlakozott Malonyayék csoportjához, akik már javában ta20