Nagy Ildikó: Szobrászok a gödöllői művésztelepen (Gödöllő, 2003)
révén ismét megkapaszkodhassék Budapesten. Rendszeresen kiállított a pesti tárlatokon, csaknem évente hazalátogatott (nem egyszer kölcsön pénzből), folyamatosan volt itthon bejelentett lakása, sógora mindig meghosszabbította számára a magyar állampolgársági okmányokat, mígnem a történelem döntött helyette. 1949-ben felvette az osztrák állampolgárságot. 1944 után már nem jött haza, de 1948-ban még szerepelt budapesti kiállításon. A bécsi évtizedeket a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában őrzött közel 300 leveléből részletesen megismerhetjük. Elszigeteltségben és nagyon szerény anyagi körülmények között élt, amelyben a fő támaszt az öccse által vezetett családi tulajdonú gyár jövedelmének neki járó része jelentette. Megbízása alig volt, az is csak portré, de még jobban szenvedhetett a magánytól. Emigrációja kezdetétől próbálkozott azzal, hogy valamilyen művész-közösséget találjon, leveleiben éveken át beszámol művésztelep alapítási kísérleteiről, de ezek valószínűleg nem jutottak tovább az elképzelés szintjénél. Ezek az elképzelések nagyon emlékeztetnek a gödöllői életre és művészeti célkitűzésekre, de sem anyagi hátteret, sem megfelelő társakat nem talált hozzájuk. Először egy antropozófiai társasághoz csatlakozott, de abban csalódva 1928-ban belépett egy katolikus közösségbe - ha az tényleg közösség volt. Vallási miszticizmusa elmélyült, szinte az extázisig fokozódott, ami feltehetően tovább rontotta egyébként is elhibázott házasságát. Kudarcai elöl egy saját maga alkotta világba menekült, ez volt az utópikus város terve, melyet több mint negyven éven át, élete végéig épített. Felesége halála (1933) után 1935-ben ismét megnősült, második felesége csaknem harminc évvel volt fiatalabb, mint ő. Fia építész lett, aki már az 1930-as években Angliába ment. Moiret helyzete az 1950-es években mutatott javulást, néhány művét elhelyezték köztéren vagy középületen, nemcsak Bécsben, hanem Angliában is. 1966-ban (egyes adatok szerint 1967-ben) halt meg Bécsben, testvérei közül csak Lujza élte túl. Hagyatékának Budapesten maradt része unokahúga, dr. Moiret Margit jóvoltából a Nemzeti Galériába, a nagyobbik, a Bécsben maradt rész özvegye révén a bécsi Museum für angewandte Kunstba került. Az első híradás Az új élet városáról 1924-ből való és A fiatalság kertjét ismerteti, ez volt tehát az első kidolgozott rész. 1926-ban a bécsi nemzetközi városépítészeti kongresszus alkalmával rendezett kiállításán közel száz rajzot mutatott be róla, a müncheni Baupolitik című építészeti folyóirat pedig három folytatásban közölte a város leírását egy térkép és 26 illusztráció kíséretében. Ennek nyomán ismertette a tervet a Magyar Iparművészet című folyóirat, majd Moiret 1927-ben két, 1940-41ben pedig 17 előadást tartott róla Budapesten. Ennél többet nem tudott elérni. Kiállításunk a Baupolitíkban reprodukált képekkel mutatja be az utópikus várost. 8 Moiret Ödön: Fészek. (Az éj gyermekeivel), 1922. GVM felidézi a nézőben a századforduló szenvedélyes aktszobrainakjellegzetes attribútumát. (A szobor egy antik típus - a rhodoszi Kuporgó Aphrodité, i. e. 100 k. - alig átfogalmazott változata.) Éppen ezért szokatlan a Tavasz-sejtés (1921) bár dekoratívan komponált, de kifejezetten erotikus szerelmespárja. Moiret az 1910-es évek első felében kiváló építészekkel dolgozott együtt (Lajta Béla, Alpár Ignác, Wellisch Alfréd). Ekkor alakult ki domborműveinek jellegzetes stílusa. A kompozíció mindig szorosan kitölti a rendelkezésre álló teret; a testek naturálisak, a haj, a drapériák erősen stilizáltak. A művek a Hildebrand-féle relief-felfogást egyesítik azzal a kemény formaadással, amelynek a német Franz Metzner volt a legismertebb képviselője. 1913-ban Menyhért Miklóssal közösen részt vett az Erzsébet királyné emlékmű harmadik szobor pályázatán. Díjat nem nyertek, de tervüket megvette a bíráló bizottság. Sármány Hona hívta fel a figyelmet az emlékműterv ikonográfiájára, amely szerint a királynét körülvevő nyolc nőalak a női erényeket szimbolizálja. Ez a gondolat majd visszatér Az új élet városában. Moiret egy igen sikeres pályát szakított meg, amikor 80 nagy méretű szobrát hátrahagyva 1920-ban áttelepült Bécsbe. Ennek okát maga sem tudta pontosan, élete különböző szakaszaiban eltérő magyarázatokat adott rá. Valószínű, hogy elsősorban magánéleti okok miatt történt. Egyrészt azért, mert a felesége ragaszkodott hozzá, másrészt azért, mert különféle ígéretekkel bíztatták, miközben Budapesten nagyon kilátástalan volt a helyzet. Reményei azonban nem váltak be. 1922-től állandóan foglalkozott a hazatérés gondolatával. Megható, ahogy az évek múlásával egyre kevesebb eséllyel, de mindig próbálkozott, hogy valamilyen kapcsolat