Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)
GELLÉR KATALIN: ÚJÍTÁS ÉS TRADÍCIÓVÁLLALÁS
GELLER KATALIN ÚJÍTÁS ÉS TRADÍCIÓVÁLLALÁS A gödöllői művésztelep szerveződése a századfordulós magyar művészeti megújulásban kiemelt szerepet játszó nagybányai művésztelephez (1896-) hasonlóan az 1890-es évek végén, Erdélyben kezdődött. A világ különböző pontján tanuló, különböző nemzetiségű fiatal festők - a Párizsban több évet eltöltő Nagy Sándor és Julian Akadémia-beli társa, a Svédországban született Léo Belmonte, a kanadaiangol Percyval Tudor-Hart és a brnói születésű Thomas Richard von Dreger - nyári vakációra jöttek Diódra (ma: Stremf, Románia), ahol a történeti festményeivel már nevet szerző, karizmatikus vonzóerővel rendelkező KörösfőiKriesch Aladár dolgozott. A nagybányaiakkal ellentétben nem a plein air tájfestés hazai meghonosítása kapcsolta össze a társaságot, hanem elsősorban tolsztojánus gondolatok, vallási és filozófiai kérdések foglalkoztatták az ide látogatókat, akik az angol Arts and Crafts mozgalom ismeretében nagyra értékelték az itt még élő kézműves hagyományokat, a népművészetet. A diódi kezdemények néhány évvel később és más helyszínen, Gödöllőn bontakoztak ki, ahol Kriesch Aladár családjával együtt 1901-ben letelepedett. A hozzá csatlakozókat egyrészt a közös életfilozófia vonzotta ide, másrészt a szecessziós összművészeti műteremtés ideája, amelynek megvalósításában a legjelentősebb lépést az 1903-tól szerveződő, 1905-től folyamatosan működő szövőműhely jelentette. A fennmaradt alkotások szerint kerámia- és szobrászműhely is működött a telepen, KörösfőiKriesch Aladár, Moiret Ödön és Sidló Ferenc részvételével. Nagybányával ellentétben, ahol a későbbiekben a szecessziós grafika, a történeti és a vallásos témával együtt háttérbe szorult, Gödöllőn végig centrumban maradt. A táblaképek egy részén plein air megoldásokat alkalmaztak, de a gödöllőieknél a murális feladatok és az iparművészeti tervezés vált kiemelt szerepűvé. Az 1900-as évektől népművészeti kutatásokkal is foglalkoztak, a legintenzívebben Juhász Árpád, Zichy István és Undi Mariska. A letelepedés fokozatosan történt, 1905 és 1909 között már minden, a telephez rövidebb-hosszabb ideig csatlakozó mestert, Nagy Sándort és feleségét, Kriesch Laurát, Freeskay Endrét, Juhász Árpádot, Moiret Ödönt, Raáb Ervint és Zichy Istvánt Gödöllőn találunk. Medgyaszay István mellett a „kültagok" közé tartozott Thoroezkai Wigand Ede is. Körösfőí-Kriesch tanítványai közül Mihály Rezső (Rudolf) csak néhány évre telepedett le, míg a művészdinasztiát alapító Remsey Jenő György haláláig Gödöllőn élt. Kezdettől szoros kapcsolatban állt a teleppel Undi Mariska is, aki később saját szövőműhelyt hozott létre. A művésztelep fénykorában, 1904 és 1914 között sokan felkeresték a szövőiskolát. Itt készült Vaszary János Mézeskalácsos szőnyege, 1906-ban Lakatos Artúr is dolgozott a műhelyben. A grafikával foglalkozó Charles de Fontenay tanult Gödöllőn, később lnotay László temesvári iparrajziskolai tanár csatlakozott hozzájuk, majd Dettár (Détári) György. Lyka Károllyal, Elek Artúrral szoros baráti kapcsolatban álltak. A Gödöllőn lakó Rózsaffy Dezső festő, műkritikus is látogatta őket. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a művészeti osztályt vezető Koronghi Lippich Elek elvbarátjuk volt, számos megbízást köszönhettek neki. A művésztelep családias jellegű volt, a művészek közül többen is a szövőískolában dolgozók közül választottak feleséget, Sidló Ferenc Undi Carlát, Mihály Rezső Boér Lenkét, Remsey Jenő Frey Vilmát. Belmonte francia feleségével együtt telepedett le. Raáb Ervin feleségével, Bethlen Mária grófnővel először Máriabesnyőn lakott, 1909-ben költöztek Gödöllőre, fácánosi villájukba. A törzsgárda, Krieschék, Nagy Sándorék és Remseyék kivételével a legtöbben csak néhány évig maradtak itt. Nagybányával vagy a kortárs szecessziós alapítások közül a modernizmus előkészítőjeként elismert bécsi Wiener Werkstáttével (1903—) szemben, amellyel szinte egyidőben jött létre, a gödöllői művésztelep értékelése máig éles vitákat kelt. Már a kortársak írásainak egy részében is, az Ígéretes kezdet utáni tragikus befejezetlenségről és megkésettségről is szó esik. Petrovics Elek 1909-es Nemzeti Szalon-beli kiállításuk alkalmával írt tanulmányának első részét a gödöllőiek előképeinek tartott, John Ruskinnak és az angol preraffaelitáknak szentelte, mert a gödöllőiek „egyenesen Angliába vertek hidat" - írta. 1 Nem véletlenül, hisz maga a telep alapítója, a régi és az új, a nemzeti és a klasszikus hagyomány összekapcsolására felesküdött Kriesch Aladár is William Morrist szinte szó szerint követve fogalmazta meg a kiállítás alkalmával közzétett programját. 2 Nagy Sándor visszaemlékező írása szerint az angol mozgalom késői utódait látta bennük Amelia Sarah Leverns, a The Studio magyarországi tudósítója is: „[...] a kontinensen és legfőként hazánkban irigylésre méltón virágzott 5
