Gellér Katalin - G. Merva Mária - Őriné Nagy Cecília (szerk.): A gödöllői művésztelep 1901-1920 - The artist's colony of Gödöllő (Gödöllő, 2003)
LÁBADI KÁROLY: A GÖDÖLLŐIEK TALÁLKOZÁSA A NÉP MŰVÉSZETÉVEL
a végén semmit sem kaptam belőle. Körösfőn októberig maradtam. Akkor ott már kemény fagyok voltak, és én tovább is kint a tornácon aludtam; de végre mégis csak be kellett volna szorulnom a házba, és erre már nem volt kedvem. így Pestre utaztam, de azzal búcsúztam, hogy mihelyt tehetem, visszatérek, önálló otthont szerzek, és ott is maradok. Tervem megint csak dugába dőlt, és Körösfőt soha többé nem láttam. 4 9 11. A családi hagyomány szerint Juhász Árpád édesapja, „Juhász Mihály egy egyszerű juhász és egy előkelő kisasz szony gyermeke volt. Szüleit nem ismerte. De nevelőanyja, egy szegény szegedi asszony pótolta a szülői szeretetet. Zomborban is meglátogatta nevelt fiát. A nagyapám ügyes és szorgalmas ember volt. Sokat dolgozott, ő volt abban az időben a legjobb női szabó Zomborban. Az akkori viszonyok szerint egy szép nagy sarokházat építtetett a piactér közelében. A ház egyik oldalán húzódó utcát a családról Juhász utcának hívták. Édesapám halála után Juhász Árpád utca lett a neve [...] Juhász Mihály nemcsak ügyes, de művészi érzékkel megáldott és találékony ember is volt. Mesélték nekem, hogy egyszer egy inasa vasalás közben megégetett egy értékes női ruhát. Erre ő valami szép virágdíszt applikált a drága posztó szoknyára, ami a foltot eltakarta. A díszített szoknya annyira tetszett mindenkinek, hogy [a legtöbb] zombori asszony olyant akart hordani. Juhász Mihály nagy meggyőződéses 48-as magyar volt. Egyszer összeveszett emiatt valakivel, ami egy eredeti, ma már nem szokásos párbajjal végződött. Máig is használjuk ezt a kifejezést, hogy »nem akarok ujjat húzni vele«, de az értelme már feledésbe ment. Ez a párbaj úgy történt, hogy két fél szembeállt egymással, a bal lábuk fejét egymás mellé helyezték, a jobb lábukkal hátul megtámaszkodtak. A jobb kezük mutatóujját egymásba görbítették, ezzel rángatták, húzták, taszították egymást. Aki a helyén tudott maradni, az volt a győztes. Az öregapám győzött, de megadta az árát; a jobb keze mutatóujja úgy kificamodott, hogy soha többet nem tudott tűt fogni a kezébe. Mit tehetett mást, kocsmát nyitott, de politikai nézeteit ott sem hallgatta el. Ezért a gazdagabb látogatói elmaradtak!...]" 5 0 Juhász Árpád atyja hamar meghalt, negyvenévesen váratlanul távozott. A nevelés gondja az édesanyára hárult, akiről Juhász Vilma ekképpen emlékezett meg: „A nagyanyámra, Kanyó Krisztinára mindig büszkeséggel gondolok. Ő még ismert engem, de még kétéves se voltam, mikor meghalt. Édesapám nagyon szerette őt. Jósága mellett bátor, talpraesett nő volt. Mesélték róla többek között, hogy a nagy kolerajárvány idejében tizennyolc éves korában sorra járta a környéket, vizet vitt a betegeknek, és ápolta őket akkor, amikor senki se mert a közelükbe menni. Ő nem félt, és nem is kapta meg a kolerát." 5 1 Édesapjának, Juhász Árpádnak a biográfiai adatait a következőképpen foglalta össze: „[...] 1863. június 29-én született Zomborban. Szüleinek negyedik, legkisebb gyereke volt. Egyszerű környezetben és körülmények között élte végig gyerekkorát. Zomborban járt iskolába, ott is érettségizett. Már akkor nagyon szeretett olvasni, és már megmutatkozott művészi készsége és nyelvtudása is. Pesten Lötz tanítványa volt, ott készítette néhány munkáját. Később özvegy édesanyám többek között kénytelen volt eladni. Utólag hallottuk, hogy a vevő, mint eredeti Lotz-képeket tízszeres áron adta tovább őket. Még az ostrom előtt a kezemben volt az a hivatalos írás, melyben Juhász Árpádot Zombor város ösztöndíjjal küldte ki tanulmányútra Münchenbe. Később Párizsban is járt. Zomborba visszatérve 1904-ben megnősült, és 1905-től 1913-ig a gödöllői művészkolónia egyik vezető tagja volt." 5 2 Gödöllőn, a Kossuth Lajos utca 49. alatt lakott családjával, ahol a műterem egyetlen nagy szobából állt, s a bútorzata Thoroczkai-Wigand Ede tervei alapján inotai László mintaiskolájában készült [,..] 5 3 Ő volt az első, aki felfedezte a népművészetükről nevezetes vidékeket: „Ő volt az első festő, aki megtalálta és megismertette Mezőkövesdet. 1911-ben fél évig családjával ott is lakott tanulmányúton." 5 4 Úgy élt leányának emlékében, hogy Juhász Árpád volt az első eleven festő, akit a matyók láttak. „Mint a majomtáncoltatót, úgy kísérték, ha kilépett az utcára összecsukott stafétájával, vállára akasztott festékes ládájával és családjával. Ilyenkor így szóltak: »Imé, itt a levevőség derék hada.« Pedig csak négyen voltunk. Odaérkezésünk után első kérdésük ez volt: »Aztán helyben tetszene-é hagyni bennönket?« Édesapám hamarosan rájött, hogy ez azt jelenti, hogy tetszik-e nekünk az ő viseletük. Nem nevetjük-e ki őket, mint sokan, ha fölmennek Pestre. Csak akkor nyugodtak meg, amikor édesapám elmondta nekik, hogy éppen a szép gúnyáik csodálatára jöttünk ide. Egy tiszta ház tisztaszobájában kaptunk helyet. Az udvarról fölszedték a már beültetett krumplit. Édesanyám virággal ültette tele. Rövid idő múlva virágerdő közt játszottunk. Édesanyám napi munkája után a szinte szemmel láthatóan növekvő japán [...] komlólugasban kézimunkázhatott. A megrakott szekerek tetején utazó matyók mindig kíváncsian néztek be a kerítés fölött virágos kertünkbe [...] Édesapámnak nem volt könnyű a dolga. Eleinte egyetlen modellt se kapott, se pénzért, se jó szóért. Különösen a legényekkel volt nehéz. Az a babona járta a faluban, hogy meghal, akit lefestenek. Édesapám először lefestette a házat, mikor megcsodálta a háznép, így szólt: »Milyen szép volna, ha a Kati néni is rajta lenne a képen.« Édesapámnak hamarosan sikerült barátságot kötnie a matyókkal. A pompás népviselet és 147
