Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)
Kezdetnek nem rossz! Charley ciklon
de harmadszorra berobbant, és egy kis túrázás után szépen dolgozott mind a hat henger. Segítőm már fent ült a kabinjában, még csak annyit, kiáltotta felém, hogy merre tovább és valahol szerezzek egy másik akkumulátort. Jó utat kívánva gázt adott, és robogott vissza a vizes útra, hogy segítsen másokon is. Még arra sem hagyott lehetőséget, hogy szívből megköszönjem, csak intettünk egymásnak jó utat kívánva. Ez is Ausztráliához tartozik. Magamra maradtam a szépen duruzsoló motorral, a legfontosabb, hogy ne álljon le, amíg eljutok egy szereidébe. Az eredeti országutat, amelyről letértünk, jó kétórai vezetés után, Mackay városon túl, de Townsville előtt érintettem újra. Az aszfaltos út első szerelőműhelyénél fékeztem csak, de előbb ellenőriztem a pénztárcám belsejét, hogy milyen állapotúak a papírpénzeim a fizetéshez. Mikor meglátták a lucskos, csapzott kinézetem, a szerelők abbahagyták a munkájukat, és hozzám jöttek érdeklődni, hogy a ciklonból jövök-e. Igen válaszomra már a főnök is előkerült, mi a problémám, volt a kérdése. Csak az akkumulátort említettem, mert más autós problémám nem volt. Kiadta az egyik szerelőnek a munkát, majd tőlem érdeklődött a vihar felől. Mire a történetem végére értem, már el is készült az akkumulátorcsere. Még utasította a szerelőt, hogy ellenőrizze a fékolajat meg a többit. "Mit fizetekG kérdésemre annyi volt a válasza, hogy az akkumulátor egyéves, erős, még egy jó darabig kiszolgál, és nem fizetek semmit, ez természetes. Igen, ezeknél az embereknél ez természetes, ma már másodszor volt részem benne. Újra csak megköszönhettem. Jó utat kiáltott még utánam, és én nagyon jó érzéssel indulhattam tovább. Már messze elhagytam Townsville városát, mikor eszembe jutott, hogy át kell rendeznem az úti célomat, hiszen nem terveztem bele ezt a szörnyűséges égiháborút és az általa okozott körülményeket. A legfontosabb tennivalóm a jelenben van. Ki kell szárítanom az egész kocsit és ami benne van. Mivel kifordítani, mint egy subát, nem tudom, így muszáj mindent kiszerelni, ez főleg az ülésekre vonatkozik, máris nagy munka vár rám. Az erőnlétem karbantartásáról sem feledkezhetek meg, hogy mindezeket bírjam erővel. Egy útmenti szatócsüzletnél sikeresen pótoltam a tönkrement felszerelésemet: kenyér, cukor, fűszerek, író- és egyéb papírok, na meg az étkezéshez szükséges nyersanyagok. Következő megállóm, egyúttal szálláshelyem is, feltétlen víz mellett kell hogy legyen, mert az étkezéshez, magam és a kocsi tisztába tételéhez sok vízre lesz szükségem. A jónak ígérkező helyet rövid idő múlva meg is leltem a Herbert folyónál. Egy jó napsütötte tisztást választottam, hogy mosókonyhámnak berendezzem. A kocsi kirámolása hamar megtörtént, a tisztítása még hamarabb, a száradása is napnyugtáig. Közbe-közbe étkeztem is, így megvolt minden reményem, hogy a régi jókedvem is visszatérjen. Már csak a fényképezőgépem hibátlan működése volt a feltétele, ami rövid idő múlva meg is történt, az elektronikája hibátlanul működött. Ha nem is fütyörészve, de jó hangulatban teregettem a kimosott ruhákat. Itt Észak-Ausztrália trópusi övezetében a legvizesebb hálózsák is félóra elteltével száraz, az üléseket is visszapakolhattam a száraz, tiszta kocsiba. Az irataim és gyógyszereim különleges zárral ellátott, vízhatlan táskában voltak, így velük nem volt probléma. Sokat tanulhattam a mai nap eseményeiből, amiket megjegyeztem egy életre. A fontosabbak közé tartozik, hogy az olyan kiszámíthatatlan természeti csapásokat produkáló földrészen, mint Ausztrália, fokozottabb előkészületekre van szükség egy nagy utazáshoz, mint például Európában. Mire minden a helyére került, a napfény is kezdett a maga módján megágyazni, és narancsszínűre festette az eget, földet, folyót, még engem is. Az öreg földbolygó is teljesítette a napi munkáját, és megérdemelten térhet nyugovóra, talán velem együtt, mert én is megdolgoztam az életért ezen a félelmetesnek induló születésnapon. KEZDETNEK NEM ROSSZ!
