Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)

Még mindig a veszély. Vigyázni az egészségre!

tőzés lehet, ha már ez a kitűnő Tetrán antibiotikum sem tud végezni vele, legalábbis három nap alatt nem. Az esti beszélgetésnél elmondtam Pistának a feltételezésemet a fertőzésre vonatkozóan, akkor derült ki, hogy Paulusznak az előző hetekben volt hasonló tünetű nyavalyája, legalább három hétig feküdt, és ez idő alatt csak valami teafélét ivott. A rokonsága már azt gyanította, hogy most hozott új feleséget a házhoz, és esetleg az hozta magával ezt a nyavalyát, megfertőzve Pauluszt meg bennünket is. Mindenesetre nagyon goromba fertőzés volt, a mai napig sem derült ki, hogy mi okozta, csak az azonnali laborvizsgálat tudta volna megmondani. A lényeg az, hogy egy hét elteltével mi is túljutottunk rajta. Most már a sóban-vízben főtt krumplin is túlvagyunk, és hétfőn reggel indulhatok a hegyi törzsekhez. Azt nem mondhatom, hogy duzzadó erővel vágtam az útnak, de sikerült feljutnom az első állomáshelyre, Kopokába, igaz, tetőtől talpig sárosan, mert közben elkapott a trópusi eső. A biztonság kedvéért sós vízben főtt kaukaót, azaz édesburgonyát vacsoráztam egy teával. Az éjszaka hűvös volt, hiszen körülbelül háromezer méter magasan volt a szálláshelyem, egy olyan kunyhóban, ahol nem tüzeltek. Reggel kitűnő érzéssel ébredtem, amihez talán a friss hegyi levegő is hozzájárult. Lukasz, a területet jól ismerő vezetőm és segítőm, már készen állt az indulásra a kunyhóm előtt. Felesége, Sabina hozta a reggelimet, ugyanaz volt, mint a vacsorám. Azután elindultunk, de egyórai gyaloglás után vissza kellett fordulnunk, mert olyan erővel zúdult a trópusi eső, hogy az agyagos hegyi ösvényen nemcsak nehéz, de veszélyes is lett volna a továbbhaladás, mert sok szakadék szabdalta hegyoldalon vezetett az út a túloldalra. Ilyenkor még a mezítlábas hegyi embereknek is nehéz járni, de megfigyeltem, hogy a szétálló lábuk ujjait úgy be tudják görbíteni, hogy a futócipő csúszásgátló szögeihez hasonlít, és ez segíti őket a kapaszkodásban. Ezen felbuzdulva én is újítottam, na nem vetkőztem mezítlábra, hanem Sydneyben beszereztem egy szöges, úgynevezett golfcipőt, és azzal próbálkoztam legközelebb. A köves, sziklás, füves vagy kemény talajon kitűnően lehet vele közlekedni, de az agyagos, sáros úton vele sem boldogultam, a szögek közé beragadt agyag éppoly veszélyessé vált, mint a bakancsom sima talpa. Az esőzés a hegyekben, ha megindul, nehezen akar megállni, már a fele úton voltunk visszafelé tartva, Kopoka előtt, mikor átváltott a lassú menetre, és permetezni kezdett. Ez már sokkal jobb, kibírhatóbb volt, már a kedvem is jobb lett. Vissza ugyan nem fordultunk, de ha már otthon kell tölteni a drága napot, akkor legyen az is hasznos. Azt gondoltam, hogy a sok étkezési, illetve koplalási gondok miatt, végre egy jó, magam főzte ebéddel lepem meg a gyomrom, meg a háziakat, elsősorban Lukaszt és Sabinát, de már tapasztalatból tudom, hogy nagy vendégsereg is lesz, meghívók nélkül is. Segítőmhöz, Lukaszhoz fordultam, mielőtt hazaérünk, valahol kellene vennünk egy pár csirkét az ebédhez. Csak bólintott a fejével és nem sokkal később már kanyart vettünk egy oldalösvénynek, ahol kutyák ugatása jelezte, hogy lakott területhez közeledünk. Egy bozótos megkerülésével elő is tűntek a földkupacok közé épített bambuszkunyhók. Az előhírnök házőrzők már az ajtóba csalták a bent lévőket. Lukasz feladata volt, hogy a csirkevásárt nyélbe üsse. Nem is tartott sokáig, mert az egyik asszonyság egy nejlonlepedőt terítve magára, határozott léptekkel megindult egy irányba, és kisvártatva két összekötözött lábú tyúkkal tért vissza. Ezek jók lesznek, kérdi Lukasz, hát nem mondom, már túlvannak a csirkekoron, de nem ellenkeztem. Jók hát, válaszoltam, és fizettem. Mert ugyebár, ha az ember csirkehúst akar enni a hegyekben, közel húszezer kilométerre az óhazától, ráadásul a kannibálok földjén, az legyen elégedett egy pár jó kövér tyúkkal és ne affektáljon, amíg ő eheti. Ehhez hasonló gondolatokkal tipegtem Lukasz után a csúszós hegyoldali ösvényen, míg végre sikeresen bekorcsolyáztunk Sabina kunyhójának előterébe, az asszony nagy derültségére, mert a dagonyázó disznók elegánsak lehettek hozzánk képest. A Lukasz kezében lévő tyúkokat PÁPUAFÖLD