Ignácz Ferenc: Pápuaföld (Gödöllői Városi Múzeum, 2001)

Sang-guma Tanga-nam. Élet és halál

csak egyetlen napra jöjjenek velem egy útra, biztos vagyok benne, elmúlik a kétkedésük. De talán nem is kell idejönniük, csak tekintsenek át a szomszédos ország területére, ahol sokkal rosszabb és gonoszabb tetteket művelnek, mint ezek az emberek, akik még alig nőttek ki a kőkorszakból. Az ő lelkiviláguk, gondolkodásmódjuk még abban az ősi rítusos világban gyökerezik. De kérdezem én, milyen szellemiségű világban élnek Európa közepén azok a magukat kultúrnépnek hirdetők, akik gyermekeket, nőket, anyákat gyaláznak meg vagy tépik szét gránátokkal^Nyugati kultúrát hirdetve, templomokat, évezredes műkincseket rombolnak össze barbár módon. Ezekhez képest szelíd bárányok a kannibálok és mégis ítélkezünk felettük. A törzsek közötti ellenségeskedésnek évezredes hagyományai vannak, ezek közé tartozik a vérbosszú. Földjükön ez a fajta elégtétel sajnos nagyon elterjedt, kifinomult, főleg a mérgekkel való gyilkolás vagy ahogy itt mondják, a testbe való becsempészése. Ez lehet étellel, itallal, gyümölccsel vagy növénybe rejtve. Lényege, hogy az áldozat ne tudjon róla. Megfelelő információk az ilyen esetekről is bőven kerültek hozzám, a legközelebb állót, Kerua esetét említhetem. Kerua, mint Togoba területi és törzsi vezetője, évek óta hivatali és mondhatom, baráti kapcsolatban vagyunk egymással. A fiával pedig levelező viszonyban a mai napig is, hiszen az a különleges és egyedülálló eset történt, hogy az első találkozásnál ő is, én is Ignáczként mutatkoztunk be. Amint kiderült, neki a keresztneve, nekem a vezetéknevem Ignácz. így a kapcsolatunk még szorosabb lett, és sok olyan történet birtokába jutottam, amelyre egyébként nem lett volna módom szert tenni. így ismertem meg ennek a nagy családnak az évtizedes kálváriáját, de hozzá kell vennem az ugyancsak togobai lakos Paulus Korát, a missziós telep dolgozójának az édesapját, mert a történetük egy tőről fakad és ma is szenvedői élő gyermekeik. Ez a két családot sújtó dráma jó pár évtizeddel ezelőtt kezdődött, mikor Kerua és Kora apja, mint két jó barát, elindultak a területükön vadra portyázni. Az egyiküknél lándzsa, a másikuknál élesre fent acélbalta volt. Portyázásuk közben eljutottak a területükön átvezető köves országútig, ahol láttak egy embert dolgozgatni az útmenti árok tisztásán. Először saját törzsbélinek gondolva közeledtek feléje, csak amikor jobban szemügyre vehették, akkor jöttek rá, hogy a szomszédos ellenséges törzsből való, vagy eltévedt, vagy készakarva jött át a területükre. Na, ezt meg kell leckéztetni, volt a közös döntés és máris cselekedtek. Olyannyira sikerült, hogy bele is halt. Ezt ugyan nem akarták, de ha így történt, akkor el kell tüntetni a bűnjelet, amelyben az éles balta gyorsan segített, mert a feldarabolt testrészeket már könnyen elföldelték a közelben. Ezzel nagy tettük befejeződött volna, de hazaérve elmondták nemcsak a családjuknak, de a falu több tagjának is, akik hősként ünnepelték őket, és rövidesen az egész környék tudott róla. Az ellenséges törzs sem tétlenkedett, társuk elvesztéséért ugyan nyílt harcra nem gondolhattak, mert jóval kevesebben voltak és gyöngébbek is, így csak a titkos méregakcióra szervezkedtek. Oszszegyűjtöttek annyi értéket, hogy le tudtak fizetni egy másik törzsbélit, aki bejáratos a Kerua törzséhez és így a bosszújuk beteljesedett. Az idegen mindkettőjük ételébe gyorsan ölő mérget csempészett, majd eltűnt a környékről. így végződött Kerua és Kora apjának dicső tette. Ezzel az eseménnyel még nem fejeződött be a vérbosszú, mert az apjuk hőstettéért a ma élő utódoknak is felelni kellett. Kora feleségét is méreg ölte meg négy vagy öt évvel ezelőtt. A mai napig sem tudták kideríteni, hogy kik és miért tették, csak következtetnek, hogy még mindig az apjuk bűne van a háttérben. Mindenesetre a félelem uralkodik mindkét családban. Ez a szomorú történet csak egy, ami a környezetemben történt és lejegyezhettem. Kerua törzsi vezetőnek az édesanyja a közelmúltban hunyt el természetes halállal. Tartva a szomszédos törzs bosszújától, hogy esetleg ellopják a holttestet, napokig őrködtek a koporsó mellett, amíg betonból el nem készítették a biztonságos sírhelyet. PÁPUAFÖLD