Gellér Katalin: A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Gödöllő, 2001)

•' Vi. * Nagysándor: A mi kertünk/olaj, tempera, fa, 1902 Sidló Ferenc és Undi Carla, 1911 tett festményén a bagoly, az őz és a liliomok szimbolikusan és valósan kertjük lakói voltak. A Tűzhely című rézkarcon a házaspár a ház belsejében látható, a szoba közepén Kriesch Laura óriási rózsafát gondoz, a rózsa vagy az erősen stilizált virágok más művein, például a Nemzeti Szalon elpusztult üvegfestményein is a művészet ápolását, művelését szimbolizálta. 1907 után készült Kettős arckép című festményén kerítésfal előtt jelennek meg, a befelé forduló önépítésben egységet alkotva. MŰHELYEK A gödöllői társulást - más század eleji műhelyekhez hasonlóan - elvont szellemiség és gyakorlatiasság, romantikus idealizmus és szecessziós pragmatizmus keveréke jellemezte. A művészet és a kézműipar egységesítésének nagy századfordulós kísérletét itt is, mint mindenütt, számtalan kérdés kísérte. A gödöllőiek mindvégig következetesen elítélték a gépipart, és kitartottak az emberhez egyedül méltónak tartott, becsületes kézműipari munka mellett. Alapításaik közül a szövőiskola bizonyult a legsikeresebbnek és a leghosszabb életűnek. Körösfői-Kríesch Aladár 1904-ben vette át Kovalszky Sarolta németeleméri (Torontál megye) műhelyének szövőszékeit, s Gödöllőre költözött Guilleaume Margit szövőnő is. A háziipari technikák meghonosítása, a köznapi használatra szánt fali- és padlószőnyegek, valamint párnák készítése mellett az eszméiket kifejező kompozíciók tervezését és kivitelezését is megkezdték. Nagy segítséget jelentett Belmonte Léo bekapcsolódása a munkába. Kiváló szövőnők dolgoztak Gödöllőn, Boér Lenke, Frey Vilma és Frey Rózsa, az utóbbi a szövőműhely vezetője volt. Nemcsak kivitelezték a műveket, hanem saját maguk is terveztek ornamentális és figurális kárpitokat. 1907-ben az Iparművészeti Iskola tanműhelyévé válva jelentősen megnövekedett a tanítványok száma is. A legkülönbözőbb klasszikus és népi technikákat alkalmazták, például a gobelin különböző fajtáit, valamint a szumákot és a kilimet. Csak természetes anyagokat kívántak felhasználni, a festéshez növényeket termesztettek. 1913-ban elküldték Frey Rózsát a svédországi Mórába, hogy megtanulja az ott használt fonalfestési módokat. Magával hozott egy norvég kézikönyvet is, amely a főbb festési eljárásokat tartalmazta. Szőnyegeik sikerrel szerepeltek a hazai és a nemzetközi kiállításokon. A szövőműhelynek köszönhetően lettek a magyar szecesszió első számú műhelyévé, sőt példaképpé, így a kecskeméti művésztelepet létrehozó művészek is rájuk hivatkoztak telepük alapításánál. Jóllehet - a középréteg viszonylagos gyengesége következtében - vásárlóközönségük sem helyben, sem az országban nem volt szé-