Gellér Katalin: A gödöllői művésztelep 1901-1920 (Gödöllő, 2001)

A legtöbb művésztelepen a tájfestészet kiemelt szerepet játszott. Bár Freeskay Endre, Raáb Ervin elsősorban tájképfestők voltak, s Juhász Árpád és a vezető mesterek is számos tájképet rajzoltak, festettek; a gödöllőiek fő célja nem a tájábrázolás új festői útjainak a kimunkálása, hanem a természettel való szoros és életteljes kapcsolat, új életmód kialakítása volt. Az új művészeti elvek megvalósítását, ahogy mindenütt Európában, a művészek saját házaik megtervezésével kezdték; az otthont a belső világ tükreként, egyfajta belső portréként fogták fel. „Olyan lakást rendezünk be, ahol a gondolatok gazdag sokaságában nyilvánul a luxus...", melyben a tárgyak tervezését a használhatóság és a tulajdonosok egyénisége, „világnézeti igényei" szabják meg írta Körösfői-Kriesch Aladár egy 1905-ben kelt levelében. A művészek többsége nem engedhette meg magának, hogy műteremházat építsen, vagyoni helyzetük szerint béreltek lakást vagy házat az Erdő utcában és környékén, a berendezés viszont a fennmaradt emlékezések szerint mindenütt egyéni volt. Körösfői-Kriesch letelepedésekor erdélyi szőnyegekkel, varrottasokkal, hímzett terítőkkel, párnákkal, valamint saját tervezésű bútorokkal rendezte be a szobákat. Juhász Árpádéknál Thoroezkai Wigand Ede által tervezett bútorok, erdélyi és matyó szőttesek, korsók voltak. Egyedül Nagy Sándorék és Belmonte-ék költöztek új, Medgyaszay István tervezte házakba (1904-1906), melyek a kor építészetének legmodernebb alkotásai közé tartoztak. Medgyaszay vasbetont alkalmazott a téglaépületeken, a bejárat díszítő részletein és a pergolás tetőteraszon népművészeti inspiráció érezhető. A házak beosztása újszerű volt, a szobák megszokott, egymás után következő sorával szemben az angolos, centrálisnak nevezhető tervezést követte. A központi helyiség a földszinti hall volt, a ház „szíve", „a családi közös munka, közös művészet, a közös társasági élet, a közös étkezés" (Nagy Sándor) színtere, ebből nyílt a háló, a fürdőszoba és a konyha. Az emeleten volt a műterem és két kis szoba. Nagy Sándorék házában megmaradt a földszinti szoba kis ablakában egy virágdíszes üvegfestmény, valamint a művész Thoroezkai Wigand Ede tervezte munkaasztala. A Belmonte ház belsejéről készült korabeli, Medgyaszay által készített fotón festett deszkabútor látható, melyet akárcsak Nagy Sándor veszprémi házának falát - finoman indázó növényi ornamentika borított. Nagy Sándor és Medgyaszay az 1906-os milánói kiállításon a Művészember otthona elnevezésű faragott és festett oszlopokkal, gerendás mennyezettel kialakított enteriőrrel szerepelt, melyet a gödöllői közös munkálkodás szellemében, a műhelyben készült párnák, takarók, szőnyegek és Körösfői-Kriesch Aladár Család című gobelinje díszített. Az angolos funkcionális szemlélet meghatározónak tekinthető bútorterveikben. A népművészeti hatás különböző módon, a szerkezetben, például a ládaforma alkalmazásában, vagy az ornamentikában vagy stilizált népies zsánerekkel díszített kiegészítőkben jelenik meg. A legkiemelkedőbb bútortervezőnek az építész Thoroezkai Wigand Ede számított. Bútortervezői stílusát az Arts and Crafts megvalósulásaként interpretálta az angol kritika is. Művei között találunk biedermeier forráshoz visszavezethető és gazdagon faragott, „mesélő" bútorokat is. Moiret Ödön saját használatra a bécsi és a skót enteriőr-tervezés hatását egyénien beépítő, többnyire rusztikus bútorokat tervezett (1907-1908). Undi Mariska szintén jelentős bútortervező volt, gyermekszobája a gyermek szükségleteit figyelembe véve, végiggondolt funkcionális tervezéssel készült és a népi bútorművészet egyszerű formáinak, így a ládaformának a felhasználásán alapul. Női dolgozószobáján szintén érezhető a népművészet hatása, de a bútorok felépítése a bécsi geometrizmus jellegzetességeit tükrözi. A gödöllőiek először 1904-ben, a Műbarátok Körében mutatkoztak be együtt. Körösfői-Kriesch férfi dolgozószobájában kalotaszegi motívumokat, festett fagerendákat, kopjafás díszeket alkalmazott. Itt még a torontáli és a pozsonyi szövőiskolában készült szőnyegek szerepeltek, ezenkívül Nagy Sándor bőrmunkái és Belmonte Léo olajfestményei kaptak helyet az együttesben. Az egykori enteriőrök nagy részét már csak fotók őrzik, a falak díszítéséből csupán töredékek maradtak fenn: a Nagy Sándor-házban még megtalálható néhány falfestéshez használt állatalakos sablon, szecessziós fémtál-, kancsó- és tükörterv. A KERT Az építész-tervezők és a festők, elsősorban Thoroczkai Wigand a ház szerves részének, meghosszabbításának tekintették a kertet. A régi magyar kertek típusának megtalálására kutatásokat is végzett, s kalotaszegi kertek alapján fogalmazta meg Réka asszony egykori képzeletbeli kertjét. Körösfői-Krieschtől, Nagy Sándortól és Undi Mariskától jó néhány kertábrázolást ismerünk (Körösfői-Kriesch Aladár: Udvar, 1906; Gödöllői kertrészlet, 1910). Nagy Sándornak a Kora tavasz című (1910 k.) festménye, aprólékos naturalizmusa ellenére, bensőséges hangulatú, míg KörösfőiKriesch Liliomok című festménye (1906), hagyományos megfogalmazása ellenére is, szimbolikus tartalmat rejt. Új hangot hozott Mihály Rezső, akinek Pierrot-sorozata rokokó kertek színpadias háttere előtt játszódik. Nagy Sándor kettős portréin magát és feleségét kertben ábrázolta. -4 mi kertünk című (1902), Veszprémben szüle-