G. Merva Mária - Heltai Miklós: '48 kultusza- Kiállítás a Gödöllői Galériában (Gödöllő, 1998)

vizsgálni (báró Sina Simon, az akkori birtokos már megváltotta a várost a beszállásolástól). Pálfíy magához rendelte Erdélyi Ferencet, együtt mentek ki a temetőbe, hogy megnézzék, honvéd-emlékmű létesült-e hát vagy nem? Máig visszhangozhat a fülünkbe Erdélyi Ferenc bátor válasza, amit e kérdésre adott: „Ha gróf Pálfíy, a vitéz és nagy magyar Pálffyak utódja kérdi, akkor azt mondom, itt honvédsír van, ha az a Pálfíy kérdi, ki nem ősei története szerint él, annak azt mondom, itt muszkák nyugosznak." (Az orosz betörés idején kolerakórházzá lett a kastély, a járvány halottait is arrafelé temették el, ahol a honvédeket.) A történet vége, a beszállásolt katonaság eltávolítása, Pálfíy megszelídülése már kevésbé érdekes szempontunkból. A fontos tudniillik az, hogy a hagyományápolás Gödöllőn nem a kiegyezés után kezdődött, kezdői az események résztvevői voltak s a nehéz időkben is töretlenül maradt bátorságuk később is meghatározta a 48-hoz való ragaszkodást. A népi emlékekről itt már áttérünk arra, amit a történetírás, az értelmiség őrzött meg, így teljes a gödöllői hagyományokról alkotott kép. Csak röviden említjük meg a Bach-korszak idején jegyzősködött Farkas Károly históriáját, ami az ellenállás akkor lehetséges formája mellett megmutatja, miként lesz kötődésből magatartás s magatartásformák megőrzéséből hagyomány. Farkas Károly ugyanis pontos számadásokat vezetett arról, hogy az 1849-től 1851-ig Gödöllőn tartózkodó orosz-osztrák seregek mivel tartoztak a lakosságnak a szállásért, élelemért, egyéb szolgáltatásokért. A számadásokat, nyugtákat benyújtotta a kincstárnak, s mivel a kincstár nem fizetett, a jegyző 1855-ig nem csinált adókivetést, mondván, hogy az állam követelését kiegyenlíti a lakosságé. Farkast ugyan 1857-ben „hanyagsággal párosult rosszlelkűség" miatt eltávolítják, de az adót a kuruc jegyző utódai sem hajtják be. A kiegyezés után nagy nehezen úgy jut jussához az állam, hogy az adóhátralékot kifogják abból az összegből, amit a koronauradalom kellene fizessen a városnak. A történetnek azonban ezzel nincs vége, az állam megkapta a magáét, de Gödöllő még nem. Az egymást váltó jegyzők évtizedekig követelik a pénzügyminisztériumtól Gödöllő hadiszolgáltatásainak ellenértékét, s a következetesség meghozza gyümölcsét, 1874-ben elismerik a követelés jogosságát, s kissé hosszadalmas ügyintézés után 1897-ben Pest megye, mint illetékes, határoz a pénz kiutalásáról. 1898-ban ki is utalják a kérdéses összeget, ha kicsire nem nézünk, 1848/49 után ötven évvel! 22