Lábadi Károly: A Grassalkovichok barokk kincsei (Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
elkészült templomban őrizzék. Örkényben a Szt. Vendelnek szentelt kápolna a gróf támogatásával 1770-ben lett befejezve. Támogatandónak jelölte meg 1771-ben a csömöri templomot. Az építendők között a csíktarcsait, a hartyánit és a kisszent-miklósit, helyreállítandónak a zsidóverőit nevezte még meg. Hatvani uradalma területén I. Grassalkovich Antal 1754-ben ló ezer forintot költött a Szt. Adalbert templomra. Dányon 1766-ban 4000 forintot adott templomépítésre. Apcon kibővíttette, helyrehozatta Istennek hajlékát, mely mellé új tornyot is emeltetett 1768-ban. A költségek 3000 forintra rúgtak. Feladatként jelölte ki a bagi és a lőrinci templomok bővítését. Debrői uradalmában, „Döbrő várában" toronnyal és plébániával 1742-ben épült templom 7000 forintért. Kompolt birtokon 1748-ban ugyancsak hétezret költött ugyanilyen célra. Az aldebrői birtokon fekvő Szentlélek-tcmplom épí-tése 1754-ben fejeződött be 3000 forintért. A Kál birtok Szt. Péter és Pál-szentegyháza plébániával együtt 6000 forintjába került. Bajai uradalma területén, Bátmonostoron a Szt. Mihály arkangyal-templom 1759-ben 3000