Lábadi Károly: A Grassalkovichok barokk kincsei (Gödöllői Városi Múzeum, 1997)
barokk szent kultuszának kivirágzásához, amelyben kegyúrként nem kis szerep jutott Grassalkovich Antalnak sem, hiszen kastélya kápolnájának is a gyónási titok, a vízen járók védőszentje, Nepomuki Szent János lett a titulusa. Sőt, a szent nevét az 1734-ben született fiúgyermekének nevébe — Antal János Nepomuk Berthold — is belevette. Az Althann-utóddal, Migazzi Kristóf váci püspökkel szintén életre szóló barátságot kötött. Gödöllői kastélyában külön lakosztályt rendezett be számára. Grassalkovich templomépítkezéseiben tehetőssége mellett ezek a barátságok is sokat számítottak. Az építkezések volt birtokain, a gödöllői, a komjáti és a hatvani uradalomban zajlottak, valamint részt vállalt kívülük eső isteni hajlékok felújításában, illetve berendezésében is. Nyilván ugyanazokkal a mesteremberekkel dolgoztatott, akiket világi építőhelyein foglalkoztatott. A stílusazonosság, az anyagfelhasználás, a tárgyak megmunkálásának módja és hasonlatossága (pl. a hatvani préposti templom és a gödöllői kastélykápolna keresztelőmedencéjének azonos márványanyaga, megmunkálása) is utal erre. 33