Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - II. fejezet

nekem. És cserébe itt van minden, amiről szíved idáig nem is álmodott. Ami Én vagyok. György, akarsz-e engem? Emberi szív, büszke férfilélek nehezen tudja elfogadni az Istenséget. Talán mert önmagát is annak hiszi, akarja. S ha találkozik az igazival, birokba kel vele, akár Jákob az angyallal. S ha ő marad alul, ha küzdelme nem az isteni szabályok értelmében történik, akkor a vereséget nem képes elviselni, hát inkább tagad. Tagad, mert nem tudja, hogy Isten legyőzöttjének lenni maga a győzelem. Nem tudja, hogy amikor Istent tagadja, önmagára mér gyilkos csapást, mert Istennel együtt a saját jövendőjét tagadja. A jövőt, amit sohase szárnyalhat túl, mert végtelen. S ha nem így volna, az lenne a vég. De György most nem ellenkezett. Ez a mai nap békés, olyan kézzelfoghatóan árad a kegyelem. Forrongó, dacos lénye elnyugszik benne és csupán egyféle érzelem tölti ki minden atomját. A hála. Azokra a milliókra gondol, akik életükben soha se érthettek meg ilyen napot. Elvéreztek kinn, a csatatereken. Helyette is. Olyasmi járt az eszében, hogy az életét meg kell köszönnie. Sőt talán ez az élet már nem is az övé. Tartozik vele. S a tartozását valahogy le kell rónia. Az ő életéért és a kislányáért is. És azért is, hogy ez a könyv éppen az ő ölébe hullott, és éppen most. Miért nem tudott róla Aladár? Miért nem ismerhette? Mennyivel könnyebben halt volna meg. Nem érezte volna a halálos ágyán, hogy minden magvetése hiábavaló volt. Talán meg se halt volna. Úgy tett volna ő is, mint itt egy dobásnyira az a parti fecske, amelyik zuhan, lezuhan a Dunára, egy suhintás a vízen, már emelkedik is újra, csak egy csepp üdítő italért repült oda. Igen, Aladár is felemelkedhetett volna újra, ha felüdülhet ettől az italtól. Vagy az ő élete így volt befejezett? Kész és teljes? Halála mezsgye, ami után más korszak következik, másoké a szó? A feladat. Esetleg éppen az övé, Györgyé. És harmadszor is érezte, hogy meg kell köszönnie ezt a harmadik ajándékot, még jobban, mint az előbbieket. Hisz neki, a férfinak és a művésznek a hivatás az élet. S akkor a káprázó víztükörben megpillantotta a Napot. A Nap glóriája körül az ég kékje mélyebbnek, egész sötétnek látszott. 82