Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - I. fejezet

kedni kezdtek. Nincs veszve minden. Még minden megépülhet. Jó is, hogy összeomlott a régi. Rothadt volt már, és idejét múlta. Itt van helyette az új. Mindenki mosolygott, ahogy a menetelő liliomosokat nézte. Ezek nem a halálra szövetkeznek egymással. Hanem, hogy segítsenek. Mindenkin, aki útjukba akad. Nem nagyhangú szólamokkal, ami a jövőt ígéri, de a jelennek semmit se ad. Hanem rögtön és játékos örömmel, olyan eszközöket lelve, amelyek az utcán hevernek. Persze a cserkészet sem volt mindenütt egyforma. Tehetségtelen tanárok vagy politikai bérencek sokszor voltak a mozgalom sírásói. Ahol a fiúk között nem akadt erős kéz, aki magához ragadta volna az irányítást, bizony ritkán emelkedett önmaga csúcsára. A magyar cserkészet legszebb lapjait talán éppen ott írták, az Al-Duna mellett, és Miklós volt a csapat hőse és vezére. S azok a fiúk, akik akkor, ott vele együtt voltak az első cserkészcsapatban, holtuk napjáig hordták a cserkészliliomot. Akkor is, amikor a világot elárasztó újabb gyűlölettenger az emberiségnek ezt a kis szigetét is iszappal folytotta maga alá. ők voltak azok, akik mindvégig gyászolták, s a piszkos hullámsírba szakadatlanul hullatták a cserkészliliom arany szirmait. S hiába tépdesték a kegyelet virágát szívükben, az mindig újra kihajtott. A csapatban a leghasználhatóbb fiúk Diána gyermekei voltak. Ők már készen hozták a cserkészerényeket, csak azontúl öntudatosabban és nagyobb kedvvel gyakorolták. Barátságuk Miklóssal magától értetődő volt. Szükségük volt egymásra, mint fának az ágaira, ágaknak a fára. Ilyen fán, ilyen ágakon az egész város fiókanépe fészket rakhatott. Ebben az évben jutott oda az újdonsült csapat, hogy megvalósítsa első táborozását. Több mint ötven fiú készült a nagy kísérletre. Ötven család féltve nevelt gyereke hagyja majd el a négy falat, pehelydunnás ágyat, terített asztalt, hogy odakint, valami ősrengeteg szívében sátort verjen a saját erejéből, heteken át a maga főztjét egye és szénán aludjon, a csillagos ég alatt. Talán ezekben a táborokban szakadt el első ízben a modem fiatalság tettleg is és önakarattal a polgári világ minden kényel73