Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

II. rész A fűzfa pelyhe... - I. fejezet

Amikor György újra az ecsethez jutott, olyan világ vette körül, ami őt nem értette, s amit ő se értett. A művészekkel is így volt. - Hogyan lehet ez? - kérdezte az idősebb nővér. - Hiszen Aladárék új utakon jártak, és György közéjük tartozott. Mindennek még tíz esztendeje sincs. - Éppen ez az - mondta Villy. - Ezt senki sem érti. Szinte azt hittük mi is, hogy Aladár tévedett. Ezt látszott bizonyítani még a halála is. A világháború olyan tanulságokat teremtett, hogy Aladár maga is összeroppant tőle. Ki hiszi el most, hogy a művészet a világ közös nyelve, amely minden nemzetet egy nagy családban egyesít? A csonkalábúaknak, a vakoknak s a hadi özvegyeknek add be ezt a mesét, s a menekülteknek, akik fűtetlen vagonokban laknak, meg kiszolgált hajókon a Dunán! Hitesd el azokkal, akiket a legsötétebb gyűlölet kergetett ki otthonaikból, s tett földönfutóvá, mint téged is. - Engem hagyj! Én önként jöttem, s nem bántam meg. Nézz körül! Elvesztettem egy kőfallal körülkerített kertet, és cserébe megkaptam ezt a csodálatosat, amit a természet hatalmas kezével formált. Ha ezeken a szigeteken vagy a hullámok hátán időzöm, a mi régi világunk mesterkéltnek tűnik. Már nem tudnék oda visszamenni. Hidd el! Csodálatosan hosszú nap nehezült a táj felett. A nyár. Ilyenkor nincs semmi, ami széttördelné a lélek épségét. Még az emlékek sem. Ilyenkor szép a lélek, olyan mint az Isten. Töretlen, szeplőtelen. A fénylő folyam vette őket körül. Azoknak a zátonyoknak egyikén ültek, amelyeket a Duna minden évben újrakölt. Szétbontja őket, elhordja róluk a fehér fövenyt, hogy másutt szebb formában összerakja. Ezeken a zátonyokon folytatja ősi harcát a folyam ellen a fűz. Fehér lenge gyapja úgy száll a víz fölött sok pici pehelyben, mint a júniusi hóhullás. S ez a pehelynyi élet erősebb, mint a hatalmas folyam. Keskeny, hal színű levelek kelnek ki belőle, belefúrja gyökereit az omlatag fövenybe, hogy megfogja, és nincs többé hatalma fölötte az árnak. Kétéltű, ha kell. Megél a víz alatt is. Lerázhatatlanul és meseszerűen. Évrőlévre növekedik, varázslatos gyorsasággal bont zöld ligeteket a Duna közepén, szakadatlan, mindig újra elhódítva egy-egy szilárd 65