Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

I. rész Fut a hullám... - III. fejezet

forró csatatér. Démonok csapkodták ott az ajtókat, ablakokat éjszakákon át, éveken át, évtizedeken át. Meresztgették igéző szemeiket, csapdosták farkukat, okádtak kénkövet, mert Sándor napról-napra megidézte őket és vívott velük, a végkimerülésig. Azt hiszitek, hogy csak tollal és ecsettel? És csak az üres papíron? Igen, kicsiny tollrajzok és rejtelmes illusztrációk maradtak a küzdőtéren egy-egy csata után, mint valódi ütközetek zsákmányai. Leleplezett aljasságok, megismert gyarlóságok, az emberi szív leálcázott szörnyei. Nehéz sorsú az az emberi lélek, aki szembe mer nézni ezekkel, és csak a legelszántabb bátorság segítheti meg. Röntgenszemekkel járni, belelátni a szembejövők veséjébe, állandó látomások alatt nyögni. Hiszen akivel éppen most fog kezet, csak félig ember az! Karvajé az orra, és karmok, kapzsi karmok a kezei. Ennek a másiknak pedig, akit városszerte oly általánosan ünnepelnek, majom ül a hátán, és az ösztökéli emberhez nem méltó, hiú szereplésekre. Az a szép kicsi asszony pedig magát himbáló csörgőkígyó lelkét hordja mozdulataiban. Óh , titánoknak való súly ez, minden emberben meglátni az igazat! És élni ezzel a teherrel. Hordani mások hibáit, és élni. Csoda-e, ha elvhűségében néha túlmegy a jótékony határon, és korbácsol ott is, ahol simogatni, emelnie kellene? Laura szerepe éppen itt kapcsolódik bele Sándoréba, csodálatosan. ő a mindenkori második szólam, aki meg tudja menteni a sérült dallamot, ő az, aki Sándor számára az életet elviselhetővé, sőt kívánatossá szelídíti. Ó a földszinten lakik, és mit sem tud az örvénylő szellemjárásról, ami odafent zajlik a manzárdban, a műteremben. Igaz, hozzá is járnak szellemek, de azok olyan kedves lények, hogy egy kisgyermek is eljátszadozhatik velük. Laura kitárja az ablakát, és beengedi kertjéből a virágok lelkeit, a madarakét, a közeli erdőkét és távoli dombokét. Míg Sándor odafent az emberben lakó törvénytelenségek nagy ármádiájával küzd Toldi Miklósként egymaga, Laura idelent, a természet törvényes rendjében élő gyermekeivel barátkozik. Velük folytatott beszélgetéseit gyönyörű rajzokban jegyzi fel, s közli mindazokkal, akik megértik ezt a jelbeszédet. A házuk is olyan, akár az életük. Fenn az almárium tetején, 36