Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - III.fejezet

tisztások sátorvárosai, az idő lepergette malmán a diákéveket. De ezen a napon feltámadt a múlt. Újra együtt voltak mindazok, akik a szentélyhez tartoztak. Véletlen? Vagy éppen titokzatos erők összejátszása? Nem tudni, de az ország különböző pontjairól idesereglettek. S mintha csak tegnap maradt volna abba, ugyanúgy ment minden. Diána már szombaton sok pogácsát sütött. Zsákokba öntötte a gyönyörű almákat is. Azután a ponyvákat hozták le a padlásról, hogy a kicsinyeknek sátrat lehessen vemi. A fiatal apák fényképezőgépeket csomagoltak. Diána a könyveket. És mivel már hajnalban indulnak, és egy egész hosszú nap ígérkezik, még fordítási munkát is csúsztatott be magának. Mikor reggel elindultak, szinte vándorlóknak is beillettek volna. Diánának eszébe ötlött ideérkezésének napja. Elöl mentek a lányok, egy-egy csecsemővel a karjukon. A gyermekkocsin sátrakat, élelmet toltak az asszonyok. Leghátul a férfiak, hatalmas hátizsákokkal. S csak azért nem akadt bámulója a karavánnak, mert hajnali fél négykor még aludt az egész lusta város, langyos tespedésben. Fél ötkör már elérték a partot, ahonnan vontatni kell. Csak a fiatal anyák maradtak a bárkában, a többiek a parton, gyalog tették meg az utat a ligetig. Sziget volt ez is valamikor, csak aztán a Duna hűtlenül elhagyta, medrét délebbre kanyarítva. S csak olyankor tért vissza hozzá, hajdani gyermekéhez, ha habjai és szíve túláradt. Alulról azért titkosan táplálta vízével, s azért itt a növényzet mindig dús volt, a fák árnyékosak. A közepén, tágas füves térségen ritka vadvirágok nyíltak és roskadoztak termésüktől a gyümölcsfák. Az asszonyok és lányok most csomag nélkül, könnyen szökdelitek a parton. Valami csodálatos zsendülés csengett-bongott bennük. A nyári hajnal vérpezsdítő árama lengett át mindenen. A Nap most kelt fel, vakító diadallal ragyogott. Diadal volt a szívükben is. Sürgető ritmusban dobogta: Jó az Isten, jó az Isten, jó az Isten. Valami feszülő többlet hajtotta őket. Kiáradni, fényleni, mint a Nap. Messze elhagyták a vontatókat, a bárka elmaradt mögöttük. 126