Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)

III. rész Kétéltűek - II. fejezet

akkor lesz rend, ha minden a helyére kerül. Rendbe kell tenni a múltat, és akkor jöhet az új. De ez az új megér minden áldozatot. Amikor ez a kis csapat viking-hajóján visszavitorlázott északra, egy még északibb utas jött, de az már a levegőn át repülve. Ez az öreg bicegő nénike vadlibán tette meg a hosszú utat, a mesék szárnyán utazva: Lagerlöf Selma és a legendák. Ez a svéd szibilla meg tudta idézni az Urat, mintha Jézus most is személyesen járna a földön, emberi arccal, kedves szelíd, mindent lebíró tekintettel. Ám mindez a varázslat szertefoszlott, amikor a kék fedelű könyv becsapódott, és ők újra itt voltak a mában. Nem a júdeai liliomos mezőkön vagy a jeruzsálemi templomban, ahol Jézus élete zajlott, hanem a gépek századában, az atomkorszak hajnalán. S ezt átérezve nemegyszer zokogva siratták megmásíthatatlan helyzetüket. De újabb könyv hullott a fövényre, az amerikai misszió küldte, és ők felszárították könnyeiket. „Mit tenne Jézus?" Ha ma itt és így kellene élnie, ahogy én élek? A szerző bevitte képzeletben Jézust a lebujokba, csapszékekbe, örömtanyákra és a zakatoló gyárakba, és szakadatlan kérdezte a szereplők szájával: Mit tenne Jézus? Ha ma, éppen itt és így kellene élnie, ahogy én élek? Bristolból Müller György érkezett, egy egész városnyi fiúval. - Életünk eseményei nem szétszórt láncszemek és egymással össze nem függő töredékek, hanem előre bejegyzett határkövek Isten könyvében. Köveket, gerendákat látunk az építkezés helyére összehordani. A kövek különböző bányákból származnak, a gerendák ismeretlen, távoli erdőkből. Különböző emberi kezek dolgoztak rajtuk, akik közt többnyire hiányzott minden tudatos összeműködés. S a gerendák mégis összetartoznak, a kövek egymásba illeszkednek és ha az épület elkészült, összhangzatos egységes egészként jelenik meg előttünk. Mi volt Müller György szellemi életének alapköve? Az első komoly belső megszólítottság. Kicsiny összejövetelen, ahol először látta Isten gyermekeit térden állva imádkozni. Ellenállhatatlan vágy támadt benne a missziós munkára. Mivel még diákéveit élte, atyjától kért tervéhez engedélyt. De atyja emlékeztette arra, hogy sok pénzt költött taníttatására, abban a reményben, hogy 121