Remsey Agnes: Nagyobb mozdulat - kisregény (Városi Múzeum, Gödöllő, 1992)
III. rész Kétéltűek - I. fejezet
nyörögtek, fenyegetőztek, azt mondták, bolond vagyok, elhajítom a szerencsémet. Diána hallgatott. Ő tudta, hogy nem bolond. - De itt egészen más. Mintha mindig itt éltem volna. És itt szeretnék maradni örökre. - Lehetséges...? - gondolta Diána. - Lehetséges - mondta ki, de semmit se fűzött hozzá. Kart karba öltve mentek át a pázsiton, vissza a többiek közé. A puha lábnyomok most már visszafelé vezettek. A holnapi hullám, vagy a holnaputáni szél betemeti, elmossa a nyomokat, s a két világot újra elválasztja egymástól. És Maja itt van végérvényesen az emberek világában. - Jó, hogy itt vagy köztünk Maja. Jó, hogy nem lettél táncosnő. Aki ennyire sejtjeiben hordja, tudata mélyén őrzi a természet titkainak skáláját, annak szűk lenne a színpad világa, és hamis a rivaldafény. Benned más fény van, és legyen benned mindig annyi fény, ahogy most látlak. Öröm a szabad emberi lét felett. Öröm, hogy megismerheted a saját örömeidet. Öröm, hogy megoszthatod hozzád hasonlókkal. És még ennél is nagyobb öröm, hogy magasabb létbe vágyódhatol. Hazafelé a folyó mentében négy rabszolga, izmos, barna, mint a bronz, vontatta a bárkát. Lépteiktől döngött a föld. Diána fiai vontatták a bárkát az agyagos parton, amely apró üregekkel néz a vízre, és fecskefészkeket gyűjt a húsába. A nagy vasúti hídon túl hatalmas öblöt hasít ki a partból a vízkanyar. Itt át szoktak vágni az öblön, a vontatók beülhetnek. A víz ma olyan, mint a tükör. Szellő se rezzen. Mintha valamit hallgatna az egész természet. Pogány édességgel ömlött el valamennyiükön a nyár. Maja a csónak orrában feküdt, és önfeledten tárta ki magát a napnak. Fehér bőrén parányi szeplők, mint megannyi napocska ragyogtak. S vörös haja glóriában terült el feje körül. Egész valója szikrázott, fénylett, mintha az egész táj az ő erein át lélegzett volna. Jó, hogy Diána fia háttal ült, mert férfiszemnek nem mindig elviselhető az ilyen megdicsőülés. Márton a vízbe bámult. Még az evezést is abbahagyta. A víz, a csónak két palánkja körül tele 104