Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)
A SZÖVŐISKOLA
— Tudna-e valamit mondani édesapja és Nagy Sándor kapcsolatáról, nevezetesebb közös munkáikról? — Érdekes volt az apám és Nagy Sándor barátsága. Egyszer, emlékszem, hazajöttek, azt hiszem, hogy a holland ablakok elkészülését, amit együtt csináltak, jelentették be a minisztériumban, nagy vidáman jöttek mindketten haza, mert akkoriban Majovszki Pál ott dolgozott a kultuszminisztériumban, és ő nagyon becsülte Nagy Sándort meg a papát is, és ezeket a holland ablakokat is ő kezdeményezte. Üvegablakok voltak, apám csinálta, Nagy Sándor tervezte: Hollandia királynőjének magyar gyermekek hódolnak. A Magyar—Holland Társaság ajándékozta Vilma királynőnek. Aztán csináltak egy Kossuth-emlékablakot, Olaszországban, közösen, és üvegablakokat a marosvásárhelyi kultúrház számára. De énszerintem a legszebb, amit ők együtt csináltak, az a Lipótmező. — Amál néni édesapjával mindvégig zavartalan, jó kapcsolata volt Nagy Sándornak, szóval könnyen szót értettek egymással, vagy pedig voltak viták is? — Nagyon szerették egymást, négy éve a Gellért Katinak adtam azt a levelezést, amit ők folytattak. Abban benne van az ő szeretetük egymás iránt, és a papa egész művészi hitvallása is bent van, meg lehet tudni belőlük, hogy a papa inkább konzervatív volt, látni is az ő dolgain ugye; de a Nagy Sándor dolgain is látni, hogy vannak remekművei, és vannak, amikről mindenki azt mondja, hogy rém gyengék. — Amikor Nagy Sándorék anyagilag jól álltak, akkor is ilyen szerény, puritán módon éltek, szóval soha nem volt náluk tékozlás, nagy lábon élés? — Á, olyan náluk nem létezett. Nézze, a régi világban is úgy volt, hogy valahogy csak meg köllött élni, és akkor még nem volt tanár a képzőművészeti főiskolán Nagy Sándor, az csak később lett, de a pénzt akkor is csak meg köllött szerezni neki. Kár, hogy maguk nem ismerték Nagy Sándort! Nagyon érdekes egyéniség volt, mint a ma divatos, hosszú, hátrafésült haj, olyat viselt és általában jókedvű volt mindig. Édes egy ember volt, igazán mondhatom. — Az édesapjával való barátságuk hogy alakult ki, mikor kezdődött ez az együttműködés? — Ügy találtak egymásra, hogy még amikor a Bernádi volt a főispán Erdélyben, aki előbb patikus volt, a papa csinált neki a patikához ilyen ablakos ajtókat, de nem ólomból, hanem edzett üveggel, és akkor valahogy megbarátkozott Bernádival. ö a kultúrpalotába is ilyen magyaros ablakokat meg berendezést akart. Na és akkor a papa szólt Thoroczkainak, szólt Nagy Sándornak, és akkor vették elő ezeket a balladákat, a Kádár Katát, a Budai Ilonát, hogy azoknak az alakjait, motívumait fessék az ablakokra. A papa írt is egy könyvet ezekről az emlékeiről, meg a régi emberekről, gödöllőiekről. A holland ablakokról, meg a marosvásárhelyiekről, amik, azt hiszem, mind ki voltak állítva a Műcsarnokban. És akkor a Steindl-céh (a Steindl Imre, aki az Országházat építette, annak a tiszteletére alapított társaság, értelmiségiek, akik minden szombaton összejöttek, és megemlékeztek Korb Flórisról, Hültl Dezsőről és Steindlről), szóval azt akarom mondani, hogy amikor az ablakok elkészültek, ez a Steindl-céh ünnepelte a két művészt, Nagy Sándort és a papát, és egy bankettet is adtak a tiszteletükre. A SZÖVŐISKOLA Kevesen élnek már azok közül, akik a század első éveiben alapított, Körösfői Kriesch Aladár vezette szövőiskola kezdeti éveiről személyes tapasztalatokat szerezhettek. Ezek közé tartozik a közölt korabeli csoportképen is látható, 1892-ben született Németh Erzsébet (asszonynevén: Maszlagi Gézáné), aki 13 éves korában került a „szövőbe" és az ott töltött évekre 89 évesen is frissen emlékezett. Interjúink többsége a későbbi, Nagy Sándorék irányításával működő műhely egykori dolgozóival készült. De szívesen és szeretettel emlékeztek a szövőiskola munkájára a telep volt művésztagjai, barátai, látogatói is. Tematikus csoportosításban ezekből az emlékezésekből közlünk részleteket. 19
