Polónyi Péter: Emlékezések a gödöllői művésztelepre (Helytörténeti Gyűjtemény, Gödöllő, 1982)

RÓTH AMÁLIA

gyon sokszor segítettek ruhákkal, pénzadománnyal, élelemmel, és ez azért is meglepő volt, mert nekik is aránylag nagyon kevés jövedelmük volt. Nagy része a fiatal festőművészeknek is nélkülözött, így Remsey Zoltán is, akinek nagy családja volt, több gyermeke, ha jól tudom négyet nevelt fel, és bizony sokba került az élelmezésük, ruházkodásuk, de mindig kikerült a mecénási segítség, s az általuk készített képekért kaptak élelmiszereket, pénzt is, így hát nagyobb fönnakadás nem volt. De azért nem lehet mondani, hogy bőségben éltek, és nagy jövedelemmel rendelkeztek volna akár Krieschék, akár Nagy Sándorék. A beosztó takarékosság azonban még azt is lehetővé tette, hogy néha külföldre is tudtak utazni. — Témát váltva, és egy kicsit pihentetőül vetem közbe, hogy nekem nagyon érdekes dolgokat mesélt egyszer Zoltán bátyám Pestről hazajövet Endre Lászlóról, az 5 másfajta világáról, az ő szokásairól. — Endre Lászlóval ők nem voltak jó viszonyban. Endre nem szerette, hogy a művészek olyan szeretettel és megbecsüléssel fordulnak a szegény emberek felé. — Biztos, hogy ők nem tettek különbséget, tehát a zsidókkal is barátkoztak. — Igen, igen. Endre László Krieschéket, Nagy Sándorékat és a többi gödöllői festőművészt valamiféle külön szektaként kezelte, szinte kiérzett a magatartásából, hogy ezek baloldali emberek, s ezért ő nem is tartotta nemzeti gondolkodásúnak őket. — Pedig éppen ő nem volt az. — De hát Endre László csak rövid ideig volt, vagyis jobban mondva, későbben jött, akkor már nem sokáig élt Kriesch Aladár. RÓTH AMÁLIA (Édesapja, Róth Miksa, hírneves üvegfestő, aki elsőként honosította meg Magyarországon a fali mozaikot, és az üvegfestést a legmagasabb európai színvonalra emelte. Néhány jelentős alkotását Nagy Sándor tervei alapján készítette.) — Nagy Sándor olyan híve volt Tolsztojnak, hogy a fiatal feleségével részben gyalog, részben vonaton elmentek Jasznaja Poljanába, de Tolsztoj nem engedte be őket. Kiüzent az inassal, hogy nem fogadhatja őket. Nem is mentek be, csak többször bekukucskáltak a kerítésen, és akkor látták, hogy Tolsztoj előbb átöltözik muzsikruhába, hogy abban fogadja a látogatókat. Nagy Sándor aztán azt mondta, hogy ő a látogatás után kiábrándult Tolsztojból. — Milyen kapcsolata volt édesapjának és maguknak, Amál néniéknek Nagy Sándorékkal, és milyen személyes emlékeket őriz róluk? — Én jártam Veszprémben az ő szüleinél. Nagyon szerény kis falusi házuk volt. Az apja tiszttartó volt, de amikor én ottjártam, már nyugdíjban volt. Hosszú pipával sétálgatott föl és le, és az édesanyja, egy bűbájos teremtés, azt kezdte magyarázni, hogy a lánynak egy hivatása van, hogy férjhez menjen és a családot ápolja. Ez a környezet meghatározó volt Nagy Sándor egész életére. Ez a puritán élet. Mert a felesége is egész simán hátrafésülte a haját, semmi cicoma nem volt az ő öltözködésében sem, s ezt ő valahogy magával hozhatta a szülői házból. — Azt is említette egyszer, hogy Nagy Sándor többször járt Amál néniéknél, talán ebben a szobában is volt, ahol most beszélgetünk. — Ott aludt azon a díványon, szegény. Amikor jött, amikor itt ebédelt, mi mindig gondban voltunk, jaj, húst, isten őrizz, mindig valami mást, zöldség-, főzelékfélét kellett adni neki. Ok azt mondták, hogy élőlényt nem ölnek meg. ök tartottak csirkét, sok csirkét, de nem ölték meg, csak a tojást ették. Azt is tudom, hogy a felszabadulás utáni években nagy szegénységben éltek. Jött hozzám egy üvegfestő, most már nyugdíjas, Kovács nevezetű, és azt kérdezte, hogy megkapta-e Nagy Sándor a megbízatást a veszprémi színház restaurálására, és hogy a papa csinálta-e vele. Mondom, hogy nem, de menjen el az Erdő utca 7-be, Nagy Sándor még él, ott meglesznek a kartonok, és megbeszélheti vele. Később megint eljött hozzám, és megköszönte, hogy oda ajánlottam őt, és akkor azt mondta, hogy Nagy Sándor a szó szoros értelmében sírt. Olyan volt akkor már, mint egy pátriárka. Fehér volt a haja, fehér a szakálla, és a szó szoros értelmében sírt, hogy anynyi pénze sincs, hogy a gyógyszereket kiváltsa. Amikor restaurálták a veszprémi színházat, abban az évben volt, mert akkor ment az üvegfestő oda, és mondta nekem, hogy milyen szörnyű helyzetben van Nagy Sándor. És ezért az a Kovács akkor adott is neki a tervekért valamit. 18