G. Merva Mária (szerk.): A Mariabesnyői Mária Múzeum - kiállítási katalógus (Gödöllői Múzeumi Füzetek 10. Gödöllői Városi Múzeum, 2009)

Kerényiné Bakonyi Eszter: A KAPUCINUSOK MÁRIABESNYŐN

38 A templomba és a kolostorba az elkövetkező évek során több képzőművészeti al­kotás került, sokuk ma is az eredeti helyén látható. Grassalkovich (I.) Antal két értékes tabernaculumot adományozott a besnyői templomnak. Az értékesebb, németországi eredetű a főoltárra került, rögtön annak felszentelése után. A tabernaculummal együtt hat ezüstözött lámpát is küldött az ol­tárra. Ez a tabernaculum később a kastélykápolnába visszakerült. 4 2 1771. július 17-én küldött a gróf egy másik tabernáculumot a loretói oltárra. Ez Bécsben készült 2 000 forint értékű ezüstmunka volt. Ugyanekkor a fiatal gróf, II. Antal hat ezüstözött lám­pát küldött. Megemlítendő az a két szív alakú ezüstlámpa is, amelyet Klobusitzky Terézia ké­szíttetett a templomba (sajnos a két mostani lámpából már csak az egyik eredeti). 43 A lámpán a besnyői Szűzanya képe látható, eredetileg aranyozva, alatta a következő felirat: „B. Virgo Maria / Besnyöensis / Ora Pro Nobis / 1776". A lámpák a szentély­ben, az oltár előtt láthatók kétoldalt, eredeti helyükön. Egy gyöngyösi szobrászművész Krisztus a keresztfán alkotása szintén 1776-ban került a kolostor falára. 4 4 Ugyanebben az évben, október hónapban a kórusban a bécsi gvardián gondoskodásának köszön­hetően öt képet függesztettek ki, melyet a bécsi akadémikus festő, Franciscus Antonius Wagenschőn 4 5 festett: Angyali Üdvözlet, Az Űr születése, Golgota, A Szentlélek eljöve­tele, Szent Ferenc bűnbocsánatot hirdet. Szintén ekkor érkezett két kép a templomba, melynek készítőit nem említi a História Domus. A Christus Dolorosus (Fájdalmas Krisztus) és a B. M. V. Dolorosa (Fájdalmas Szűzanya) képeket a nagyböjti időszak­ban a loretói oltár két oldalán helyezték el, az egyházi év többi időszakában pedig a könyvesszekrény fölött volt a helye. 4'' Készült továbbá ebben az évben művészi kivitelű virágmintás váza az oltárra, valamint a besnyői Szűzanyáról festmény a kolostorba. 1777-ben a bécsi gvárdián ismét Wagenschőnnel festetett három képet a kolostor számára: a Keresztelő Szent Jánost és a Szent János Evangélistát ábrázoló alkotások a kórusban a Golgota-kép két oldalára kerültek, míg a besnyői Szűzanya képe a hálóte­rembe vezető lépcsősorhoz. 4 7 Az egyik legimpozánsabb festmény a kolostorban kétségkívül ma is azon Utolsó vacsora-ábrázolás, amelyet Johannes Lukas Kracker 4 8 készített: „Körülbelül ezidőtájt Johann Lukács Kracker, igen kiművelt festő, ki egy évvel ezelőtt az ebédlőben füg­gő Utolsó vacsora festményt nem találta művészien megfestettnek, saját akaratából 42 A tabernaculum leírását Id. a kastélykápolna berendezésénél. 43 História Domus IA776. 44 História Domus I. 1776. 45 1726-1790. 46 História Domus I. 1776. 47 História Domus 1. 1777. 48 1719-1779.

Next

/
Thumbnails
Contents