Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
II A HELYI KISIPAR - H/7 „INTERPERSZONÁLIS BESZÉLGETÉSEK"
64 ezen a „parketten" - gyakran az It székházban tartott rendezvényeken - előadóként, beszélgető partnerként „felléptek", politikai szándékok vezették; mondanivalójukat e szerint alakították. Iparos hallgatóikat (akikben ezek az „interperszonális beszélgetések" a beavatottság, a megbecsültség hamis érzetét keltették) szóvirágokkal díszítették. Ám nem hagytak kétséget a felől, hogy az állam, jóllehet a kistulajdonosokban a támaszát kereste, segítőkészsége igen csak korlátozott. Mind többen látták be, hogy ábránd az állam megkülönböztetett (érdemleges) támogatására számítani, az iparosságot sújtó „hiányok" (a távlati és az aktuális gondok) felszámolásában (kivált a háború, az állami hadigazdaság szigorodó feltételei között.). Kétségtelen, a gondoskodó államról szőtt álmok és vágyak eloszlatásában szerepe volt az olyan információknak, illetve tapasztalatoknak, mint amilyeneket a gödöllői iparosok szereztek, például: a gróf Teleki Pál miniszterelnökkel (1939 késő nyarán) történt találkozójukon. Megbizonyosodhattak róla, hogy érdekeiket (Telekinek akkor éppen az anyaghiányra panaszkodtak) a kormányzat annyiban respektálja, amennyiben azok programjával összeegyeztethetőek. 3 8 Egyébiránt pedig valamennyi ötlet, plánum, vagy elképzelés, ami ezeken a találkozókon - az államot reprezentáló tisztségviselőktől, országgyűlési képviselőktől, illetve adminisztrátoroktól - a kisiparosság helyzetére vonatkozóan elhangzott, végül is „zsidókérdéssé" redukálódott, vagy éppen transzformálódott. 3 9 Ezeknek az opcióknak volt egy közös vonása: a „hiányokat" a rezsim karakterét megrajzoló negyedszázados propagandában közellenségnek nyilvánított, és ekként is „kezelt" „zsidóság" számlájára tervezték felszámolni. (Magyarországon az 1941. évi népszámlálás szerint 825000 zsidó élt; bizonyos becslések 1 millió főről beszéltek. Gödöllőn - az 1870-től ismert feljegyzések tanúsítják - szüntelenül csökkent a számuk, 1944-ben már csak 143-an maradtak. Az ország zsidó lakóiból 140 ezren dolgoztak az iparban, 95%-uk iparos, munkás és tanonc volt. A zsidó iparosok számát a források 28090 főben (1920), az összes iparos (227868) 12,3%-ában = 23 866 főben adják meg. 1940-ben az IPOK statisztikai adatgyűjtése 165 873 önálló kézművesiparosról tudott, 9,56%-uk (15 853 fő) volt zsidó.) A gödöllői kisiparosokat közéleti-politikai kérdésekben „eligazító" vezetők, jórészt a valósággal jogalkotási műremekekké kidolgozott, kicsiszolt „zsidótörvényekből", azok szakszerű kommentárjaiból, az akkor szinte áradó ilyenféle „szakirodalomból", s német elvbarátaik idevágó „bölcseletéből" merítették az „érveiket"; szavuknak az ország náci megszállása után a német fegyverek adtak további nyomatékot. A hazai, kelet-európai típusú tőkés fejlődést felszínesen, ugyanakkor célzatosan „értelmező" kritikusok, a „zsidóságot" formailag a polgári átalakulásban betöltött kitüntetett szerepéért, valójában a „szerephez" tartozó tulajdonosi, menedzseri pozíciók birtoklásáért, a hozzájuk szabott jövedelmekért kárhoztatták - méghozzá „faji" zagyvaságokkal leplezett demagógiájuk „logikáját" követve - „egyetemlegesen". Az antiszemita hitelvűség terminológiájában a nagytőke a „zsidó" szimbóluma. Meg
