Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
II A HELYI KISIPAR - II/3 A KISIPAROS TÁRSADALOM
51 csak komoly tévedés kockázatát vállalva lehetne megbecsülni. Hamis eredményt hozna pusztán azt venni alapul, hogy az ország iparosainak 0,27%-a (1938), illetve 0,25%-a (1943) dolgozott Gödöllőn. Ehelyett az Ipartestületek Országos Központja (IPOK) által idevágóan közölt adatokat használjuk, továbbá a Südost-Echo című német gazdasági szaklap elemzését, amelyek a magyar kisipar egészének teljesítményét becsülték meg. 17 (Nem közölték, miképp, milyen módszerekkel végezték ezt a munkát, s a különböző metódusok, dimenziók miatt összehasonlító elemzésükre sincs mód.) Az IPOK úgy becsülte, hogy a mintegy 200000 magyar kisiparos a háborús konjunktúra kibontakozásakor cca 700 millió P-vel növelte a nemzeti jövedelmet; s a közterhek 26%-át viselte. A Südost-Echo a magyar kisipar „munkateljesítményét" 1,7 milliárd pengőre, a gyáriparét pedig 4,7 milliárd pengőre értékelte. Következésképp, a magyar kisipar az ország összipari teljesítményének 27,7%-át adta (1941-ben). Megint más forrás szerint a magyar kisipar 1941-ben az összipari teljesítmény 10%-át szolgáltatta, és 1943-ban is - a szóban volt becslésekkel szemben - alig 15%-át adta. (A kisiparra vonatkozó források jellemzője, hogy tárgyuknak megfelelően, rendkívül „változatosak", a legkülönbözőbb szempontok szerint készültek, s a leglelkiismeretesebb adatszolgáltatással együtt is gyakran eltérő, sőt egymásnak ellentmondó információkat tartalmaznak; merthogy rendkívül érzékenyek a változásokra, mindig egy konkrét időben érvényes helyzetet tükröznek. Ennél fogva a számszerű mutatók -statisztikákinkább állapotrajzok, sem mint folyamatábrák.) II/3. A KISIPAROS TÁRSADALOM. MESTEREK, SEGÉDEK, TANONCOK A kisiparos társadalom közvetlen szereplői: a mesterek, az iparosok, a segédek és a tanoncok voltak. A mesterek jelentették a vonzásközpontot, az orientációs és a szervező erőt. A mesterek mestervizsgát tett iparosok voltak, akik állami „iparengedéllyel", „iparigazolvánnyal" bírtak. Saját eszközeikkel és műhelyeikben, jellemzően „rendelésre" dolgoztak, általában kialkudott fizetség ellenében. Vállalkozásaik minden munkafázisát, ütemezését maguk tervezték és végezték, az elképzeléstől, a legelső „skicctől" a „legutolsó simításig". A mesterek fontos szerepet kaptak a szakmai utánpótlás nevelésében, a műszaki- és a munkakultúra, a munkaerkölcs továbbadásában. Tanoncokat fogadhattak, akiknek számát a munkapiac tapasztalatai szerint alakították és akik leginkább, legközvetlenebbül a segédektől tanultak, akiket a mesterek foglalkoztattak. A mesterek intézményeket: önigazgatási elvekre alapozott érdekképviseleteket, kulturális-, sport-, szociális- és segélyszervezeteket alapíthattak. A településeken szakmai és emberi presztízsük szerint volt tekintélyük, viszszatérő, „hűséges" vevőkörük.
