Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
II A HELYI KISIPAR - II/9 A KISIPAROSSÁG ÉLETVISZONYAIRÓL
lehetetlen volt, kondíciói a szektoron belül is gyengék maradtak, radikálisan megújulni nem tudott, számottevő külső forrásokhoz (hitelekhez, kölcsönökhöz) nem jutott, modernizációs, kivált polgáriasító hatása részlegesen és korlátozottan érvényesült. A súlyos történelmi időknek és a helyi - ugyancsak sajátos - viszonyoknak nagy szerepe volt abban, hogy a gödöllői kisiparnak esélye sem volt az „organikus" fejlődésre, ilyen út nem kínálkozott. Egyetlen műhelyből sem lett üzem. A pálya, amin ez a szektor mozgott, lefelé vezetett, s mélypontját az újabb világégésben érte el. A kisiparos társadalom Gödöllőn is meglehetősen pontosan leírható, szociológiailag jól jellemezhető, sok tekintetben heterogén csoportot alkotott. Az ide sorolhatók csak egy szűkebb körének volt birtoka, rendelkezett valamiféle tulajdonnal, gyakran mezőgazdasági ingatlannal, házzal, stb. Az iparos (társadalom) státuszát vagyoni helyzete, szakmai presztízsét pedig teljesítménye minősítette. Életmódjában, életvitelében is különbözött a helyi társadalom (paraszti) alaprétegétől. Kiépítette érdekképviseletét, egyesületeit és egyleteit, önszerveződése azonban közéleti szerepre nem jogosította; ilyen jártasságra csak néhányan tettek szert. A kisiparosság viszonylag gyönge pozíciói, sokféle függősége, szemléleti és magatartási korlátai okán inkább „polgáriasuló"-nak, semmint „polgári" csoportnak volt tekinthető. Mentalitásában és attitűdjeiben még éltek a céhes tradíciók elemei, és önbecsülésének építőkövei között fontos helyük volt az „aranykor", a „boldog béke" egyébként felemás, a kibontakozó ipari forradalomtól kissé beárnyékolt emlékképeinek. Megszenvedte (az első világháborút követő) „tegnapot". Boldogan búcsúztatta volna gyötrő jelenét, de félte a „holnapot". JEGYZETEK 1. Stuhlmann Patrick tankerületi főigazgató, a premontreiek gödöllői gimnáziumának rektora, a megyei thb. tagja volt. Ebben a minőségében mondotta a községi képviselő-testületben: „Gödöllőn a koronauradalom agriculturája mellett más számbavehető földgazdálkodás nem igen van. Az ipar és a kereskedelem is jelentéktelen. A községnek jövője akkor volna, ha iskolaközséggé és kedvelt nyaralóhellyé lehetne." - Gödöllői Hírlap (GH), 1938.03.06. 2. A Gödöllő-önkép formálódásának spiritus rectora az e téren is rendkívül operatív és gyakorlatias Hovhannesian Eghia volt. Tekintélyét a községet bemutató munkái, közéleti aktivitása, nemkülönben magas kapcsolatai hitelesítették. A dolgozatunkban már említett, „Gödöllő a múltban és most" (Gödöllő, 1933), továbbá a „Szeressük jobban Gödöllőt" (Gödöllő, 1937) című munkáit széles körűen ismerték. Szerkesztette a „Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. és Kecskemét th jogú város adattárát" (Bp. 1939). A Gödöllői Hírlapban publikált Gödöllő-tárgyú írásaiban (például GH, 1939.04.23.) következetesen rosszalta, hogy - megítélése szerint - Gödöllő sokaknak csak „átmenőhely" (GH, 1941.10.12.). Hirdette, „a község kellemes tartózkodást biztosít, ha valaki nem támaszt túlzó igényeket". (GH, 1935.09.29.) Hovhannesian írásra, kiállásra ösztönözte mindazokat, akik szívügyüknek tekintették Gödöllő kívánt irányú fejlődését. Ö maga gödöllői járási monográfia elkészítését is tervezte (GH, 1937.05.30.), Hegedűs László és dr. Berente István inspirálására. 1940. október 27-én és 1941. szeptember 14-én, továbbá 1937. december 12-én és 25-én publikált a GH-ban figyelmet érdemlő írást. Hovhannesian Gödöllőt illető jövő-víziója végül is elsötétült. „Száz év kell a fejlettséghez" - írta rezignáltán. (GH, 1944.10.29.)
