Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)

I GAZDASÁGRÓL, TÁRSADALOMRÓL, KÖZÉLETRŐL - 1/2 A HELYI TÁRSADALOM SZERKEZETÉRŐL

14 reskedőről is tudósítanak, például a szén és faüzletben, s Oláh István révén a szeszforgalmazásban is. A „nagy" jelző a jogosítvány típusát, és nem a vállalkozás nagyságát, méretét minősítette. A nagykereskedők a kiskereskedőkkel voltak üzleti partnerek (nem a fogyasztókkal). A szakirodalomból ismert tény, hogy az „átlag nagyságú" kiskereskedelmi boltban egy önálló, azaz iparengedéllyel rendelkező kereskedő, egy családtag (rendesen a kaszszát kezelő feleség), 1-2 segéd és egy tanuló dolgozott. A segédek és a tanulók havi bére az 1930-as években egyaránt 30 P körül volt. Az „első segéd" évente 3-5 000 P-t keresett, évente 10 %-kal többet, s évi egyszer -rendszerint karácsonykor - egyhavi jutalmat is kapott. Az ilyen vegyes bolt árukészletének értéke 550-1000 P volt, forgalma is cca. ugyanekkora tételt tett ki havonta. A minden rárakódottságtól megtisztított haszon a forgalom értékének 10 %-a lehetett. Csak kevés kereskedőnek adatott meg, hogy üzletét hitelből bővítse vagy legalább hasznosítani tudja az időnként adódó kedvező alkalmat (például előnyös áron való árubeszerzést). A kereskedők szakmai (civil) szervezetében a leggyakoribb téma a „mit", „hol", „menynyiért" kérdéskör, valamint az árszabás, az „árösszehangolás", a helyi piaci konkurrenciát tompító „egységesítés" problémája volt. A kereskedelem iránt különféle gyökerű és eredetű gyanakvással élt a közvélemény egy része. Ugyanakkor a „kereskedés" jó modort, szorgalmat, viszonylagos létbiztonságot, elérni érdemes státuszt jelentett; presztízse a társadalmi hierarchiában a tisztviselőkét követte, s megelőzte a kisiparosokét. Az anyagi világ három alapvető ágazatában, az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben kereste kenyerét a gödöllői aktív népesség 45,4 %-a, 2103 fő. A település lakóinak 14,8 %-a egzisztenciálisan a közszolgálathoz kötődött, s közülük is 61,4 %, 983 fő „szellemi foglalkozású" besorolást kapott, vagyis a községben számottevő szellemi kapacitás koncentrálódott. Az „írástudók" fontos posztokon álltak a közigazgatásban (a községházán és a járási hivatalban), az oktatásban (így a város alap- és középiskoláiban), az igazságszolgáltatásban (egyebek között a gödöllői járásbíróságon), a bankokban, a gazdaság más helyein és az úgynevezett szabadfoglalkozású pályákon (mint amilyen az orvosi, az ügyvédi, a gyógyszerészi stb. voltak). Az inkább teljes, semmint hiányos szerkezetű gödöllői társadalom feltűnő jellemzője volt, hogy a községben 697 nyugdíjast regisztráltak, az egész lakosság 5,7 %-át.

8 A nagytőkének - ismereteink szerint - nem volt érdekeltsége, a nagybirtokot az állami Koronauradalom „jegyezte"; ennek a mindenkori vezetője, mint a legtöbb adót fizető jogi személy képviselője ült a községi képviselő-testületben.

9 A helyi gazdaság és a helyi társadalom (itt bemutatott) struktúráinak vázlatából is egyértelmű, hogy Gödöllő gazdasága paraszti, kisipari és kiskereskedői meghatározottságú, „kispolgári" jellegű volt, s döntően szolgáltatói, fogyasztói funkciókat töltött be, látott el. A gödöllői lakosság vallási struktúrájának az adott történelmi szituációban volt a tulajdonképpeni fontosságán messze túlmutató, s nem túlzás, életbevágó jelentősége. Az 1930-as évek elején a nagyközség lakóinak 63,8 %-a r. katolikus, 25,9 %-a református,