Réti (Lantos) László: Gödöllő közállapotai és a helyi gazdaság a két világháború között 1. A kisipar (Gödöllői Múzeumi Füzetek 9. Gödöllői Városi Múzeum, 2007)
I GAZDASÁGRÓL, TÁRSADALOMRÓL, KÖZÉLETRŐL - 1/1 KÖZSÉGGAZDASÁG, KÖZSÉGGAZDÁLKODÁS
10 "7 hatására) újra 4 305 P-re szökött fel. A legalacsonyabb adóalap ezekben az években 593 P (1937) és 903 P között mozgott (1932). A virilisek elsöprő többsége (1932-ben pl. 20 főből 17) a középsávba, a 769-1684 P közötti adótartományba soroltatott. Az adóalapkategóriák persze, igen képlékenyek voltak, a jövedelmi struktúra csúcsán állók pillanatnyi pozícióját tükrözték. Ugyanakkor - a személyeket illetően \ meglehetősen stabilnak is mutatkoztak az egyes adózó csoportok. 1937 és 1944 között az eredeti, 20 fős sokaságnak csupán a 35%-a cserélődött ki. Az elöl állók megőrizték pozíciójukat, sőt még erősödtek is. A virilisek foglalkozás szerinti és személyre szabott vizsgálata azt mutatja, hogy Gödöllőn a kereskedők és az ügyvédek voltak a legesélyesebbek az egzisztenciális emelkedésre, illetve boldogulásra. 1933-ban például a képviselő-testületbe delegált 20 fő virilisből négy kereskedő, hat ügyvéd volt. 1938-ban szinte ugyanez maradt a képlet: a virilisekből öten kereskedők és hatan ügyvédek voltak. (Amúgy az éladózók között találunk még l-l nyugalmazott bányaigazgatót, háztulajdonost, mészárost, hentest, őstermelőt, gyógyszerészt, építőmestert, vendéglőst, körjegyzőt és közjegyzőt is). A vagyoni és a társadalmi elit személyi tekintetben sem esett egybe. Amíg pl. 1932ben a választott testületi tagok közül 7 földműves, 4 kisiparos, 2 egyházi személy, egyegy lapszerkesztő, gyógyszerész, illetve építész volt, addig a virilisek között az ügyvédek 6 és a kereskedők 4 fős reprezentáltsága a szembeötlő. A község gazdasági elitje nem tudta önmagát politikai vezető erőnek is elfogadtatni. Gödöllő költségvetésének kiadási végösszege 1932-ben 272 ezer, 1941-ben 228 ezer, 1942-ben 257,5 ezer P-t tett ki. Ezen összegek (általában) 17,3 %-ot (1932-ben 47 ezer P-t) tanügyre és testnevelésre, 12,2 %-ot (1932-ben 33 ezer P-t) közlekedésre és közművekre, 5,5 %-ot (1932-ben 15 ezer P-t) tűzrendészetre költötték. Harmincegyen kaptak „szegénységi segélyt" (1932). Ilyen célra 1937-ben 7160, 1938-ban pedig már 9 196 P-t fordítottak. Az egyházak, ugyanezen években, 4012 (1937-ben), illetve (1938-ban) 4837 P, a jótékony célú egyletek 2 000 P támogatásban részesültek. Tanügyekre 1937-ben 39,5 ezer P-t, 1938-ban pedig 41,2 ezer P-t fordítottak. (A költségvetés egészében az így kialakított arányok szerint formálódott.) A gyakori költségvetési hiány fedezésére „pótadót" vetettek ki: 1932-ben 49 ezer, 1941-ben 60 ezer, 1942-ben pedig 86,4 ezer P-t 4. Gödöllő anyagi kondíciói, pénzügyi forrásai jobbadán csak a település működtetéséhez, „üzemeléséhez" voltak valamelyest elegendőek, fejlesztésre nemigen futotta: ilyen célra a költségvetés 3%-a (!) jutott. A járási főszolgabíró, később (1938-tól) megyei alispán ugyan a „kabátujjából" időről időre elővarázsolt ilyen-olyan perspektívát felvázoló elképzeléseket, de „hivatalos", operatív tervekről nem tudunk. Az alacsony jövedelmezőségű helyi gazdaság nem finanszírozhatott nagyívű plánokat, ám fejlesztésre a konszolidációs időszakban sem igen került sor. Ezért mondta Hovhannesian, az „Endre-udvar" egyik prominense, ideológusa és propagandistája, hogy Gödöllő az utolsó negyedszázadban sem fejlődött eléggé; megjelenésében is elmaradott, falusias, alig történt itt valami, száz évig is eltart, amíg - úgymond - városiasodik. Gödöllő költségvetéseit és zárszámadásait a megyei meg-
