Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Lábadi Károly: A népművészet - gyűjtés és ihlet forrása
116 A népművészet - gyűjtés és ihlet fotrdsa tartalmazza." 2 3 A tárgyi tévedések mellett Gönyey felrója az „elnagyolt", elstilizált", csak körvonalaiban vázolt minták közreadását, amelyek tudományos tanulmányozásra, kézimunka-oktatás szempontjából nem értékelhetők. 2 4 Bírálatát azzal zárta, „ideje volna már, hogy a néprajzilag teljesen iskolázatlanok felületes munkái előzetes szakszerű megítélés nélkül ne lássanak napvilágot, és ne terjedjenek el a néprajzi hitelesség rovására. Ha mindezt szó nélkül hagyjuk, később mint hiteles forrásra fognak az ilyenekre hivatkozni, holott ezek elnagyolt vonalaikkal sem a külső vonalvezetés alaposságában, sem a hozzájuk fűzött szöveg néprajzi hitelességében nem állják meg helyüket." 2 5 A gödöllőiek pályájuk elején eredeti tárgyakat is gyűjtöttek, lerajzolták azokat, másrészt a néprajzi nagytájakon gyűjtött ornamentikát szecessziós művészetükbe stilizálva is belefogalmazták, sőt nem egy esetben a népköltészethez fordultak 2 6. Belekóstoltak a néprajzi gyűjtésbe, de elsődlegesen tartalmi ihletért, nem a tudományosságon nyugvó gyűjtő- és feldolgozó munka volt számukra a legfontosabb, hanem a forrás lehetőségét kívánták felhasználni, hogy a népművészet szellemiségét megújító erőként ültessék át művészetükbe. Ha mérlegelni kell a gödöllői művészkolónia tagjainak néprajzot érintő munkásságát, elsősorban hármas szolgálatukat kell kiemelni: illusztrációikkal hozzájárultak a népművészet népszerűsítéséhez, kisszámú tárgyi gyűjtésükkel gyarapították megmentett tárgyi örökségünket, s azzal, hogy művészetükben forrásnak, témaelőhívóként, díszítőelemként vagy akár háttérként használták népünk alkotásait, erősítették életművük nemzeti karakterét. Körösfői-Kriesch Aladár éles szemmel észrevette és objektíven felmérte azokat a száz évvel ezelőtti lehetőségeket, melyek a népművészetből adódtak a képzőművészek számára. „A népművészetet a mai formájában az enyészettől meg nem menthetjük, bár még egy kis jóakarattal még életét, buzdító például, egy darabig kihúzhatjuk. Fontosabb ennél, hogy előállítóikat a megváltozott gazdasági és szociális viszonyok mellett is olyan helyzetbe hozzuk, amelyben még erejük és kedvük marad, a réginek folytatásaképpen, maguknak új népművészetet teremteni - írta. Célnak tekintette egy áhított harmónia megteremtését, a mesterségbeli igényesség feltámasztását, s ha rövid időszakra is, de megkísérelték Gödöllőn megvalósítani azt a kegyelmi állapotot mind életükben, mind művészetükben, amikor „A népművészet (...) az őt körülvevő élettel teljesen azonos, annak az életnek a szükségleteit legtökéletesebben és leggazdagabban elégíti ki." 2 7 23 Gönyey Sándor: Undi Mária: Drávaszögi fejkötőhímzés. Népélet, 1942., 3—4. sz. 5. 24 Uo. 6. 25 Uo. 7. 26 Ld. például Nagy Sándor esetében a marosvásárhelyi Kultúrpalota üvegablakainak népballadás tematikáját: a Júlia szép leány, a Kádár Kata, a Budai Ilona, a Szép Salamon Sára drámai világát. 27 Uo. 352.
