Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Keményfi Róbert: Egyedi vagy sorozat? Körösfői-Kriesch Aladár leveleiben megfogalmazott elképzelései a művésztelep céljairól
82 Egyedi vagy sorozat? azaz (akár a gyári) szériatermelés lehetősége, a vásárló közeg hasonulása, az alkotói kreativitás (egyéni, nevesített művészet) előtérbe lépése megteremtette a népi iparművészeti termékek tudatos előállítását. (A szocializmus évtizedei - habár ideológiai alapon — ápolták a kézműves tevékenységet. Szervezték intézményhálózatát és érékesítési lehetőségeit is. Ez a tudatosság is segítette a népi iparművészet megerősödését.) A gödöllőiek tevékenységében leginkább utolérhető vonás ma is jellemzi az iparművészet egyes irányait (gondoljunk például textilművészetre): A népművészeti forma és tartalom az iparművész ihlető forrása lehet, sőt az eredendő népművészeti tárgyat teljesen és szabadon átformálhatja úgy, hogy az elkészült alkotás csupán a művészt inspiráló hagyományos dísztárgy parafrázisa. 1 0 (Az iparművészet is elsősorban ezt, azaz a népművészet „ihlető" lehetőségét emeli ki e művészi ág számára fontos jellemzőként.) „Túl merevnek érzem a „népi alkotó" és az iparművész éles elhatárolását. ... egyre kevésbé látok lényeges különbséget a között az alkotó között, aki a népművészet hagyományaiból teremt új szintézist és magát a népművészet folytatójának vallja és a között a képző, vagy iparművész között, aki egészen más felfogásból kiindulva alkot..." 1 1 Am az idézett szavakban megfogalmazott „átjárhatóság" ellenére a második pontban leírtak véleményem szerint mégis éles vonalat húznak a két művészeti forma közé. Amint a népművészet teljes skálájával kifejezési forrása és átformálható világa lehet az iparművészeti alkotó számára, ám ez a folyamat visszafelé a népi iparművészet lényegéből adódóan nem működhet ilyen nyitottsággal. Lehetnek kiemelkedő népi iparművészek, de az egyéni kreativitás szerepének mégis határai vannak. Természetesen ma már nem a közösségi hagyomány szabályzó ereje, hanem a népi tevékenység gondolati alappillérei nem engedik sem a „profi", sem az „amatőr" tevékenységben a teljes alkotói szabadságot, e cselekvési mód komplett átformálását, újragondolását. A népi iparművészet ugyanis minden új technológia és egyéni kifejezőkészség elfogadása mellett alapvetően megőrizendő örökségként tekint az egykori népművészetre. E hagyatékhoz való viszony: az alkotók, iskolák és szövetkezetek által felvállalt feladat meghatározza az innováció befogadásának és a tevékenység kereteinek határait: „Külön kell szólni az alkalmazott technikáról (kiemelés az eredetiben), mert az a népi iparművészetnek sarkalatos kérdése. A történeti népművészet minden területén a stílushoz és a felhasználáshoz, valamint az anyaghoz leginkább illeszkedő technika csiszolódott ki generációk kezén, és mi ezt a kézműves hagyományt, ezt a formákhoz simuló mívességet örököltük." 1 2 Nem fogadja/fogadhatja be tehát a népi iparművészet a sok évszázados hagyomány 10 Részletesen Id. Balassa Iván, i.m.; Szabolcsi Hedvig, Népművészet és iparművészet. In: Varga Marianna M. Szabó Mária Rózsa (szerk.): i.m. 41-53.; A két művészeti terület egykori és jelenlegi viszonya igen jói kutatott. A fentebb hivatkozott irodalom mellett ld. vonatkozó szöveggyűjteményként: Bellon Tibor — Fügedi Márta - Szilágyi Miklós (szerk.): Tárgyalkotó népművészet. Budapest: Planétás, 1998); Balassa Iván (szerk.): Népművészet időszerű kérdései. (Budapest: Magyar Népi Művelődési Intézet, 1987) tanulmányait. 11 Szabolcsi Hedvig, ;'. m. 43. 12 Füzes Endre: A népi iparművészet napjainkban. In: Bellon Tibor — Fügedi Márta - Szilágyi Miklós (szerk.): i.m. 103.
