Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Keményfi Róbert: Egyedi vagy sorozat? Körösfői-Kriesch Aladár leveleiben megfogalmazott elképzelései a művésztelep céljairól

80 Egyedi vagy sorozat? a népművészetről beszél.

2 A fogalom értelmezéséből csak azokat a vonásokat emelem ki, amelyek a népművészet és az iparművészet (majd formatervezés) viszonyát határozhatják napjainkban meg. A népművészetbe szűkebb értelmezésben azok a tárgyak tartoznak, melyeken az esztétikai funkció fontossága megnőtt a célszerű használhatóság ellenében. Általában ünnepi szokásokhoz, szertartásokhoz kapcsolódó, a mindennapi használatból kivont, gyakran díszített dolgokra vonatkozik ez a meghatározás. A népművészethez tartozó tárgyakat a kutatás a fogyasztók felől határozza meg. Ezek társadalmi kerete meglehetősen tág, mivel ide tartoznak a birtokos, illetve birtoktalan, falun élő parasztok, az itt élő (részben paraszti munkát végző) kisnemesek, pásztorok, a paraszti életformát folytató kézművesek, a mezővárosi cívisparasztok. A tárgyakat attól függetlenül vizsgálják, hogy a használó saját maga állította elő, vagy specialistától, kézművestől, esetleg gyárból származik. A klasszikus néprajz a parasztság művészetét mint rétegművészetet fogja fel, amely a felsőbb társadalmi rétegek kultúrájával folyamatosan kapcsolatban áll, ennek a tartalma, jellege az, ami bizonyos történelmi korokban, egyes területeken változó lehet. Jacob Falke (1825-1897) és Alois Riegel (1858-1905) múlt században megfogalmazott tételei a (mai szóhasználattal) népművészetről ma is hatással vannak Közép- és Kelet-Európa néprajzi gondolkodására. Az ő általuk körülírt kategóriákban a „népművészet" zártságán és változatlanságán van a hangsúly. Alapvonása a meghatározásnak, hogy e művészettípus a civilizációtól elzárt területeken, a tanulatlan, de ösztönös művészi érzékkel bíró emberek formaérzékének köszönhető, amely mégis praktikus és szép tárgyak előállításához vezet, valamint hogy mindez a civilizációs folyamatok felgyorsulása előtt az emberiség általános tulajdonsága lehetett.

3 Ugyanebben a viszonyrendszerben értelmezi az iparművészet is a népművészetet. A népművészetet mint egyszerűsítő, azaz a lényegre koncentráló, elszigetelt, időtlen művészeti formát határozza meg.

4 (Hiszen éppen ezért, érintetlensége, tehát „tisztasága" miatt fordul a magyar szecesszió a népművészeti formakincs, illetve mese- és mondavilág felé.) De az iparművészet a számos közös gyökér mellett azt is felismeri, hogy az első világháború után már nem lehet e „klasszikus" értelmű meghatározással a népi kultúra művészeti területét leírni. Az ipari fejlődés, a polgárosodás fokozatosan eltűntette a népművészet táptalaját. A második világháború után a népművészet tradicionális keretei végleg felbomlottak. Az alkotó és egyben szabályzó közeg, a néphagyomány eltűnése számos változást idézett elő a népművészetben is. Egyre inkább előtérbe lépett a népművészeti 2 Fél Edit - Hofer Tamás, K. - Csilléry Klára: Népművészet. In: Ortutay Gyula (szerk.), Magyar Néprajzi Lexikon. 3. Budapest: Akadémiai, 1987. 742-749. 3 Falke, Jacob: A nemzeti háziipar. In: Szabolcsi Hedvig (szerk.): A népművészet felfedezése. Tanulmányok a népművészetről és iparművészeiről 1875—1899. Budapest-Szolnok: MTA Néprajzi Kutatócsoport, Damjanich János Múzeum, 1973. 24—43.; Riegel, Alois: Népművészet, házimunka és háziipar. In: Szabolcsi Hedvig (szerk.), i.m. 165-169.; Riegel, Alois: Népművészet, háziszorgalom és háziipar. In: Beke László (vál.): Művészettörténeti Tanulmányok — Alios Riegel. Budapest: Balassi Kiadó, 1998. 74—120. 4 Henry de Morant: Az iparművészet története a kezdetektől a napjainkig. Budapest: Corvina Kiadó, 1976. 408.