Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Őriné Nagy Cecília: A népművészet a gödöllői művésztelepen

78 A népművészet a gödöllői művésztelepeti deklődve figyelő csoportot láthatunk, akik természetes tagjai a környezetnek és teljes jogú részesei az eseményeknek, imádkozva, csodálkozva figyelik azt. Öltözetükben a kalotaszegi viseletre ismerhetünk. A központi jelenetet körülálló népi ruhát viselő alakok elkülönülnek ugyan a kényelmes reform ruhában, körben a földön ülő, a gödöllői művészeket ábrázoló csoporttól, akiknek közösségéből emelik ki a gyermeket, de együttesen képviselik azt az egyetemes közösséget, amelyhez a bibliai idézet szól. Körösfői-Kriesch szociális közösséget vállal így a gödöllői művészekkel és a magyar parasztokkal. A kép világát egy rendkívül hangsúlyos, a művész által tervezett keret határolja el a hétköznapi világtól, amelynek felső részében a kép záró jelenetét, a gyermek megérkezését az égiekhez komponálta meg Körösfői-Kriesch. A festményhez széles, nagyon sötét keretet tervezett a művész, amelynek növekvő nyílásokkal áttört, háromszöget képező oromzatát és a széles keretét a székelykapuk kedvelt motívumai díszítik. A szociális érzékenység, a művészetvallás, a tanítani akarás, a népművelés, a mindenkihez szólás, a tudás, a tanulás által való világmegváltás szándéka teremti meg azt a közösséget, amit Körösfői-Kriesch vállal a parasztsággal, amikor a gödöllői művésztelep életfilozófiáját leginkább kifejező képen Körösfői-Kriesch legmélyebb szomorúságát osztja meg nemcsak barátaival, művésztársaival, hanem az élet mindennapi örömét, szomorúságát ugyanúgy megértő és érző emberekkel. Ennek kifejezésére a kalotaszegi közösséget választotta, azt a közösséget, amelyben leginkább megélni látta az ideális életet, a művészet és az élet egységét.