Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Bellák Gábor: Népművészet és háziipar

Népművészet és háziipar 69 egylet ugyanis nagyon tudatos művészi program szerint működött. Négyes céljuk volt: 1. munkát közvetíteni a környékbeli asszonyoknak, megrendeléseket és világpiaci megjelenést biztosítani a hímző háziipar termékeinek; 2. a hímzések nemzeties jellegét fenntartani a községek, falvak sítlusának megismerése, az eredeti minták gyűjtése révén; 3. régi munkanemeket, technikákat föleleveníteni, újra megtanítani a helyi iparosoknak; 4. valamint a jó minőségű, a háziipar jellegének megfelelő anyagok használatát szorgalmazni. Programjukban benne volt a szisztematikus gyűjtés, oktatás és piackutatás egyaránt, az egyesület tehát tudományos és gazdasági szempontból is tiszta profilú intézmény volt. A vidék 56 községéből 900 hímzőnőt tartottak számon, 1894-től pedig már a kormány megbízásából dolgoztak. A czifferi intézet két iskolát is üzemeltetett, Pozsonyban pedig boltjuk működött. Az egylet észszerű működését mutatja, hogy csak a téli időben foglakozatták a háziiparosokat, így a nyári munkáktól sem vonták el őket. Izabella, akit az 1908-ban megalakult Országos Magyar Háziipari Szövetség védnökének választottak, valóban sokat tett akár a népies, akár az úrias hímzések megmentéséért és népszerűsítéséért. Nem véletlen, hogy ez az egyetlen olyan háziipari formáció, amelynek tevékenysége a gyűjteményei és produkciói alapján ma is rekonstruálható, ahogy azt 2001 tavaszán Pozsonyban rendezett kiállításukon láthattuk. Az egyesület, melynek vagyonát és gyűjteményeit 1918-ban a csehek kobozták el, Trianon után is működött, 1923-tól hivatalosan is Budapesten, kormánytámogatással. 1929 végére (talán a gazdasági válsággal is összefüggésben) már komolyabb állami támogatásra volt szükségük, Izabella halála (1931) után azonban a Háziipari szövetség szövetkezetét is felszámolták (1935). Gyarmathy Zsigáné és Kalotaszeg Kevésbé volt pontosan szervezett, akár kereskedelmi célkitűzéseiben, akár művészi programjában az a háziipari formáció, amelyet Gyarmathy Zsigáné, Hóry Etelka működtetett Kalotaszegen. A magyar művészettörténet szempontjából azonban mégis az ő háziipara tekinthető a legnagyobb hatású alakulatnak. Szépirodalmi munkásságával, háziipari szervező tevékenységével ő irányította ugyanis rá a figyelmet arra népművészeti és etnikai szigetre, amit Kalotaszeg képviselt, s ami a 20. század elején az új művészeti törekvések egyik mitikus szentföldjévé vált, s aminek a magyar kultúrtörténetben betöltött szerepe külön interpretációt érdemelne, hiszen a költészettől kezdve a képzőművészetig, a filmtől kezdve a táncházmozgalom új zenéjéig Kalotaszeg mindenütt fontos ihlető forrásnak tekinthető, sőt a vidék a mai erdélyi turizmusnak is egyik — igaz egyre inkább a bóvlival telített kínai bazárokra emlékeztető - központja. Gyarmathyné sokat tett a helyi háziipar országos megismertetéséért. Az ő kezdeményezésére jött létre az 1885-ös Országos Kiállítás kalotaszegi szobája, s ezzel kezdődött Kalotaszeg szinte máig tartó divatja. Ő maga így emlékezett vissza tevékenységének kezdeteire: „Az 1885-iki országos kiállításon egy kalotaszegi szobát