Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Bellák Gábor: Népművészet és háziipar

Népművészet és háziipar 65 tömegtermelés alternatívájaként megfogalmazott, kisipari, a szűkebb-tágabb családi közösségben végzett termelő munkát ölelte föl, ami lehetett akár bérmunka is. A háziipar óriási jelentőségét a paraszti munkaerőfelesleg foglalkoztatásában, a női munkaerő kérdésében az Országos Iparegyesület lapja már 1869-ben fölveti. 1870-ben az Archeológiai Értesítő is a háziipar gazdasági jelentőségét emeli ki. A bécsi világkiállítás után Jakob Falke és Rómer Flóris a népjólét szempontjából értékelte a háziipari tevékenységet, de a gazdasági értelemben vett háziipar-fogalom tisztázására csak az 1876-os budapesti nemzetközi Statisztikai Kongresszuson kerül sor. Itt a háziipart egy kisipari üzeltformaként hartározzák meg, melyben „valamely kereskedelmi vállalat az önálló, vagy nem önálló, de mindenkor saját otthonukban dolgozó iparosoktól az előre meghatározott minták és feltételek szerint készített árut darabáron átveszi és rendszerint az áru előllításához szükséges nyersanyagot avagy félgyártámányokat is szolgáltatja."

3 Eszerint háziiparnak minősült például a tarhonyakészítés is (Zentán), vagy a rózsafüzérgyártás (Kalocsán, ahol 140 kisvállalkozás foglalkozott vele!) de természetesen a népművészeti jellegű kézművesség is. A háziipar gazdasági jelentőségét jól megvilágítja, hogy az 1870-es évektől egyre másra alakuló háziipar egyletek azért kaphattak állami támogatást, mert nemcsak munkalehetőséget biztosítottak tagjaiknak, hanem egyben a szakoktatást is vállalták. Nem véletlen, hogy a háziipari mozgalom kezdetei nagyon szorosan együtt alakultak az iparoktatás szervezeti kereteinek fejlesztésével. Mivel azonban a kormány egységes iparoktatási politikája csak 1892-ben formálódott meg, Baross Gábor, illetve az ő megbízásából Szterényi József vezetésével, az 1870-es 80as években ezen a téren nem sok eredmény született. A pozsonyi háziipar egylet 1874-es alapítása után sorra alakultak meg a hasonló házi iparegyletek Sopronban, Sátoraljaújhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Iglón, Beregszászon, Székelyudvarhelyen, Rimaszombaton s máshol is. A kormány elsősorban az ilyen kis körzeteket ellátó, háziipari jellegű intézmények támogatására fektette a hangsúlyt, főleg azért, mert egységes iparoktatási koncepció hiányában úgy vélték, a kishatósugarú háziipari műhelyek hosszú távon megoldhatják a vidéki iparosképzést, sőt a foglakoztatásban is hatásosak lehetnek. Egy miniszteri jelentés szerint 1881-ben 152 ilyen tanoda működött összesen 4533 tanulóval.

4 Az 1885-ös országos kiállítás után egyre inkább világossá vált, hogy a háziipar a fenti szervezeti formában nem hatékony és költséges. Hamar beláthatóvá vált, hogy komoly eredményt nem lehet elvárni olyan szervezetektől, mint például az elsősorban sétabotokat gyártó gömör megyei háziiparegylet, a váci kosárfonó műhely, vagy a bánffyhunyadi gyermekjáték-készítő tanműhely, amely utóbbi Mikszáth dicsérő szavai és némi lokális hírneve ellenére sem volt sokkal eredményesebb. A háziipart az egységes iparoktatás szervezetébe ágyazó nagyszabású koncepció 1890 és 1892 között jött létre, 3 Idézi: Szterényi József — Csák E. Viktor: A háziipari termelés egyes külföldi államokban és Magyarországon. Budapest, 1932. 29. 4 Balogh Vilmos: A magyar háziipar állása 1882-ben. Budapest, 1883.