Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Sedlmayr Krisztina: Népművészet a polgári hétköznapokban
60 Népművészet a polgári hétköznapokban retterjesztés is erősen inspirálta. A városképek, helyi nevezetességek mellett jelentős számban adtak ki népviseleteket ábrázoló képeslapokat is. A népművészet szisztematikus megismertetését tűzte ki célul a századelő monumentális vállalkozása, a Malonyay Dezső által szerkesztett A magyar nép művészete. Az 1907-től induló sorozatot hiába kísérte a szakma fanyalgása, gördülékeny stílusa és festői kiállítása elnyerte a közönség tetszését. A „Malonyayt" a szecesszió ízlése és szelleme segítette világra, szenzációt is elsősorban az első, a Kalotaszeg-kötet keltett, de a művészetkedvelő polgári értelmiségi családok könyvespolcán máig fellelhető az eredeti, megkopott kiadás vagy pótlása, a reprint változat. A kalotaszegi népművészet századeleji hallatlan népszerűségét illusztrálja az a „módszeres útmutató", melyet 1917-ben adtak ki a kalotaszegi írásos varrottas tanításához elemi és polgári iskolák számára. 1 2 Tárgyak, fotók, a sajtó, szépirodalom és képi ábrázolások, tanácsadókönyvek, 13 naplók és memoárok - ezek a forrásaink, melyből az elmúlt hétköznapokat rekonstruálhatjuk. A paraszti tárgyak polgári használatára is találunk adatokat. Persze felmerül az örök kérdés: az elszórt adat, a példa mennyire takar általános jelenséget. „Legújabban a korsó, kanta és bokály gyűjtési mánia annyira divatba jött, hogy csaknem minden harmadik lakás egy fazekasraktárhoz hasonló" - írja Xantus János a néprajzi gyűjtés nehézségeire utalva. 1 4 Forrásaink azonban egészen mást mutatnak. A századelő polgári enteriőrjeiről készült fotók kevés magyar népi tárgyat rögzítettek. (Több a XIX. századi orientalizmus emléke, a polgári miliő legfontosabb népi eredetű tárgya pedig maga a keleti szőnyeg.) Hiányukat részben magyarázza az, hogy a fényképek a reprezentatív helyiségeket örökítették meg, ahová a paraszti eredetű tárgyakból kevés jutott. Ha a városi konyha, kamra felszerelését, a veranda vagy a nyaralók berendezését vesszük szemügyre, egészen más képet kapunk. A Néprajzi Múzeum 2001 -ben népies enteriőrt, sokdarabos „parasztebédlőt" vásárolt, és be is mutatta az együttest az Időkiállítás részeként. Az épületlakatos Jungfer család számára a Felvidéken készült bútor a gömöri asztalosság motívumkincsét és részben szerkezeti elemeit őrzi. A parasztebédlőt a család az ekkor már nyaralóként szolgáló szalóci kúriába készíttette, pesti otthonukban azonban historizáló bútorokat használtak. 1 5 Historizáló és szecessziós enteriőröknek egyaránt népszerű eleme volt a kalotaszegi, hat- vagy nyolcszögletű lappal ellátott háromlábú asztalka, mely faragott, vésett esetleg égetett díszítésével észrevétlenül illeszkedett környezetébe. Jellemzően az ebédlő sarkába állították, ahol pusztán díszítő funkciót kapott, de gyakran a családi fényképalbumot, bekeretezett 12 Benke Bertalanné: Módszeres útmutatás a kalotaszegi „írásos varrottas" rövid könnyű tanításához, húsz színes képpel. Budapest 1917. 13 A háztartási tanácsadó könyvek, háztartási lapok, melyek a két háború közti időszakban a népművészeti termékek leglelkesebb reklámozói és a vidéki úri-polgári háztartások számára is számtalan jó tanáccsal szolgálnak, a századelőn látszólag ügyet sem vetnek a falusi világra. 14 Xantus János: A Magyar Nemzeti Múzeum Ethnographiai Osztályának Története és egy indítvány a jövőjét illetőleg. Ethnographia, 3. (1898) 298-303. 15 Szojka Emese: „Parasztebédlő" - népies ebédlő a 19-20. századfordulójáról. Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Kiállítási vezető. Budapest, 2001.
