Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Farkas Zsuzsa: A népi életkép tradíciója a magyar festészetben
A népi életkép tradíciója a magyar festészetben 35 áttekinthetőnek, érthetőnek, egyszerűnek kellett lennie, mert csak azáltal érte el a célját, ha megértik és a tanulságokat is levonhatják. Sokszor találkozunk érzelmes, teátrális, példabeszédszerű megjelenítéssel. A család-képek a polgári ideálok szellemében készültek, az érzelmi bensőségesség ábrázolásával. Felfedezték a megható gyermekábrázolások erkölcsi-érzelmi nevelő hatását. A biedermeier polgár igényelte az érzelmi kultúrát. A szegény parasztok ábrázolása az ún. „részvét-képekben" nyert formát. Úgy ábrázolták a koldust, a szegény embert, hogy az empátiát váltson ki. A részvéttel ábrázolt témák társadalomkritikai élt nem tartalmaztak. A biedermeier népi életképet alkotó művész a polgári élet vívmányait vetítette rá a parasztságra. A kortárs falusi életet idealizálták, életükből többnyire az ünnepnapokat emelték ki. A modellek festői népviseletbe öltözött, de polgári módon viselkedő kortársak voltak. A bécsi biedermeier meghatározó festői: Eybl, Ritter, Waldmüller, Amerling, Fendi, Reiter stb. a polgárság erkölcsi és érzelmi nevelését vállalták magukra, úgy, hogy példaszerű viselkedési formákat és típusokat festettek mély megértéssel és teljes érzelmi azonosulással. 1 7 A korai magyar életképek típusait az osztrák akadémia kánonja, a tanárok által kialakított toposzrendszer határozta meg. Számos magyar életképről kiderült, hogy annak konkrét forrása egy-egy osztrák mű volt. Barabás Miklós ismert képei a korszak kedvelt olasz parasztok vándorúton téma variációi voltak. Ezek a magyar életképfestészet kezdeteit jelentő művek a tradicionális színpadiasságot hangsúlyozták, a biedermeier megszépített érzelmeivel. A korabeli színpadképek és egyes népszínművek jelenetei befolyásolták a képzőművészeti alkotások megjelenését is. Egy-egy színmű szerzői utasításában jól megkomponált képi látvánnyal számolhatunk. (pl. Szigligeti Ede esetében). Ennek megfelelően a megelevenedő népszokásokat színjátékszerűen adta elő a képzőművészet is. A színpadi rendezés gyakorlata a színházi kulisszákra épült. A Nemzeti Színházban zárt színpadot használtak, a belső tér oldalfalait kulisszák jelképezték, öt kulisszapárt tudtak használni. A háttér és a kulisszák uralták a teret, ezen kívül csak néhány mozgó díszlet volt. Ez a téri tagolás bizonyos életképeken egészen pontosan felidézhető. 1 8 A magyar népi életképek megértésében fontos szerepe volt a korabeli kritikusoknak a fiatal Pulszky Ferenc és Erdélyi János írásainak is, akik a romantikus népkultusz híveként a népköltészetet tökéletesebbnek vagy eleve tökéletesnek vélték. A klasszicista elvek szerint megszűrt néprajzi gyűjtés, amely a vulgárist és az erkölcstelent kizárta, a népi művészetet a kollektív tudás alapjának tekintette. 1 9 Az 1840-ben induló Műegylet kiállításain olasz, osztrák és magyar művészek hasonló szellemben készült műveivel találkozhatunk. Az első magyar népéletkép Barabás Miklós: Utazó cigánycsalád Erdélyben című 17 Sármány Ilona: Festészet a Bécsi Kongresszus és a forradalom között. Új Művészet 1993. 11.29-33. 18 Bakonyvári Ágnes.- A népszínmű és a népi életkép. Magyar Szemle 1994. 1. 54-63. 19 Korompay H. János: A „jellemzetes" irodalom jegyében. Az 1840-es évek irodalomkritikai gondolkodása. Budapest, 1998. 512.
