Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)
Gerle János: Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről
31 Gondolatok az építészet és a népművészet kapcsolatának történetéről retek között megteremthető feltételeit biztosítsa lakóinak. A telepítésükben az angol kertváros-eszméhez igazodó villatelepek mellett a csak mechanikusan egymás mellé sorolt barakkokból álló telepek is gondot fordítottak a fenti szempont érvényesítésére. A lakásokhoz (a városi kislakásépítési akció keretében épült legolcsóbb házak esetében igen egyszerű szoba-konyhás alaprajzokról volt szó) legalább kis konyhakertek tartoztak, a közösségi élet színteréül szolgáló, a házak előtt végigfutó tornác, a magastető oromzat, a tornácon elhelyezett pihenőpadok igényes és egyedi faragással készültek a művészi kézműves hagyomány fenntartásának szellemében. A kertvárosok gazdagabban díszített, tágasabb alaprajzú, nagyobb kerttel rendelkező épületei is megőrizték a (kézműves műhelyekben történő) tömeges előregyártás és az egyediség egyensúlyát és a falusi idillről alkotott elképzelést igyekeztek az adott lehetőségek között nemcsak az építés folyamán, hanem a fenntartás, üzemeltetés során is megközelíteni. (Ez teszi a mai napig vonzó lakóhellyé például a kispesti Wekerle-telepet.) 1 7 Itt csak a legrövidebben utalok rá, hogy a telepszerű építkezések egy szűk szeletében folyamatosan cél maradt a korszerű lakásigények és a népi hagyomány összeegyeztetése (például az ONCSA szociális lakásépítési akciója az 1940-es évek első felében vagy az árvízi katasztrófát követő újjáépítés a Beregben 2002-ben). Végül Gödöllőn különösképpen nem hagyhatom említés nélkül témámmal kapcsolatban Medgyaszay István munkásságát, ő Thoroezkai Wigand mellett a legszorosabban kötődött a művésztelep alkotóihoz. Medgyaszayval való ismeretségük 1904-es keletű, amikor Malonyay Dezső csapata összetalálkozott a Székelyföldön saját gyűjtőútját járó Medgyaszayval és felméréseiket részben közösen folytatták tovább. (Ennek eredménye a Magyar nép művészete két kötetében megtalálható.) Medgyaszay, aki Otto Wagner bécsi mesteriskolájában tanult, azt lehet mondani, érintetlen maradt az Arts and Crafts mozgalom hatásától. A népi építészetben (felmérő útjain nagyszámú pontos, tárgyszerű akvarellt készített, melyeken azonban átsüt a tárgy iránti szeretet és rajongás) a korszerű építészet racionalitását, a konstrukciók tisztaságát, az anyagszerűségnek a modern építészetben is hirdetett elveit fedezte fel. Időszerű értékeit nem a középkorból, hanem — Lechnerhez hasonlóan - a keleti kultúrákból eredeztette és évtizedeken át kereste ennek a hatásnak konkrét nyomait, míg a harmincas évek elején Indiában tett útja meggyőzte feltevése helyességéről, hogy a paraszti építészet jellegzetes konstrukciós elemeinek analógiái ősi monumentális épületeken, de a kortárs indiai népi építészetben is megtalálhatók (tornác, kettős eresz). Talán ezzel magyarázható, hogy ő nem vonzódott a finnek nemzeti romantikájához, ugyanakkor a Fiatalok által elutasított lechneri vonalat — a maga zseniális szerkezettervezői eszközeivel és a népi építészetben és Kelet monumentális építészetében egyaránt gyökerező - saját stílusával folytatta, vagyis voltaképpen egyesítve a Fiatalok és Lechner között megszakadt fonalat, „...törekedjünk arra, hogy műveink a mi népünk formanyelvén beszéljenek és azokban a mi korunk gyermekeinek lelke, a mi világnézetünk tükröződjék." 1 8 17 Nagy Gergely: Kertvárosunk, a Wekerle. Magyar Képek, 1994 és 2001. 18 Medgyaszay István: A vasbeton művészi farmájáról. 1908. Közli Potzner Ferenc, ld. 16. sz. jegyzet
