Őriné Nagy Cecília (szerk.): A népművészet a 19-20. század fordulójának művészetében és a gödöllői művésztelepen (Gödöllői Múzeumi Füzetek 8. Gödöllői Városi Múzeum, 2006)

Viszóczky Ilona: Adalékok a mezőkövesdi viselet változásához (20. század első fele)

183 Adalékok a mezőkövesdi viselet változásához a parasztság tudatában egy településhez, egyszersmind egy közösséghez való tartozás legkifejezőbb jelzője a viselet volt. Vagyis matyó az, aki matyó viseletet hord.

4 Vagyis joggal feltételezhetjük, hogy azokon a vidékeken, ahol a polgárosulás megszünteti vagy karakteres formájában akár létre sem hozza a lokális viseletei formát, a közösség összetartozásának megítélésében másfajta társadalmi és kulturális emeltyűk (is) működtek. Arra azonban nagyon nehéz választ adni, ráadásul bizonyára több féle választ is kellene keresni, hogy a lényegében hasonló gazdasági és társadalmi szituáció miért indukált ebben a vonatkozásban különböző fejlődési irányokat. Amit azonban biztosan tudhatunk: a gazdasági nehézségek, feszítő társadalmi ellentmondások általában ellene hatottak a drága ünnepi viselet fennmaradásának és a kivetkőzés irányába hatottak. A matyóság példájára később visszatérek, de utalok itt Jankó Jánosta, aki Torockón kutatva rámutatott a kivetkőzés anyagi nehézségekkel is indokolt szükségszerűségére.

5 A ruházkodás polgárosulásának irányába ható általános tendenciák közül ezen a helyen még két lényeges tényezőt említek. Az egyik az egész problematikát alapvetően magába foglaló társadalmi folyamat: egy fél évszázad alatt, 1880-tól 1930-ig mintegy 30 %-kaI csökkent, 50 % alá süllyedt a magyar társadalom paraszti népességének aránya. A másik, amire talán nagyobb figyelmet kellene fordítani: a sorkatonaság, de hangsúlyosan is az első világháború hatása, ami a férfiak ruházkodására erőteljesen kihat, de bizonyára nem hagyja érintetlenül közösségeik tradícióját sem. Konkrétan a matyóság tradícióját vizsgálva, annak formálói között természetesen az előbbiekkel is számolnunk kell. Most mégis azokat a tényezőket igyekszem számba venni, amelyek ha nem is specifikusak, de többé-kevésbé jellemzőek a vizsgált közösség történetére. Mezőkövesd gyarapodó népessége számára a 19. század utolsó évtizedében már nem volt lehetőség a település határában a művelhető területek kiterjesztésére. Ez erőteljesen deformálta a társadalom összetételét, és a 19. század végére a távoli uradalmakban végzett summásmunka a lakosság nagy részénél a létforma közönséges részévé vált. Együtt a dél-borsodi térség többi településével, Mezőkövesd a legjelentősebb kibocsátók közé tartozott: tavasztól őszig még a tehetősebb gazdák gyermekei is részes munkán dolgoztak.

6 Ez egyfelől azt jelentette, hogy a lakosság egyre nagyobb csoportja képtelen volt vállalni a hagyományos ünnepi viselet, hangsúlyosan a kelengye összeállításához szükséges textíliák megszerzését. Dala József kutatásaiból tudjuk, hogy a kelengye kiállítása megoldhatatlan terhet jelentett, pontosabban a tradíció kötöttségei miatt biztosításának a terhe kezelhetetlen feszültséget jelentett a matyó társadalomban. Ma már közismert a történet, 1925 hamvazó szerdáján sor kerül a ragyogó égetésre. Ekkor a helyi egyház és a város vezetősége lépett fel az öltözeteket elborító 4 Kósa László: Paraszti polgárosulás és a népi kultúra táji megoszlása Magyarországon, 1880-1920. Debrecen, 1990. 81. Lásd még: Fél Edit - Hofer Tamás: Vázlat a matyókról. /TIT Néprajzi Füzetek, 5.1 Budapest, 1979. 26. 5 Jankó János: Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. Budapest, 1893. 196. vö.: Kósa László i. m. 48. 6 Sárközi Zoltán: Elvándorlás, summásjárás. In: Sárközi Zoltán - Sándor István (szerk.): Mezőkövesd város monográfiája. Mezőkövesd, 1976. 363-382.